2007.08.09. 02:28
Bojkottfelhívás osztrák árukra
Budapest, Szentgotthárd (szp) - A tervezett szemétégető és a Rába szennyezése ellen tiltakozó óriásplakátokat helyeznek ki a határátkelőknél, jelentették be a fővárosban, ahol az osztrák termékek bojkottjára is felszólítottak.
A szentgotthárdi Pronas civil szervezet tizenöt fővel képviseltette magát, valamint három szentgotthárdi városatya is részt vett a rendezvényen, tudtuk meg Woki Zoltántól, a Pronas vezetőségi tagjától. A szervezet tiltakozó táblái nagy feltűnést keltettek, majd a pronasosok is színpadra léptek egy nagyszabású műsor keretében. Bemutatták a magukkal vitt, reggel merített, ötliternyi Rába-vizet. Eredetileg habos volt a folyadék - merthogy most is szennyezett a folyó -, ám a habok szétestek, sárgás-barnás, csúszós, nyekenyókás valamivé változtak, ami jól látható nyomokat hagyott az edény oldalán. A látvány hatására többen szörnyűlködtek. Mint ahogyan azon is, hogy milyen közel van a tervezett hulladékégető helyszíne Szentgotthárdhoz.
A helyzetet Woki Zoltán vázolta az egybegyűlteknek; a színpadon fölsorakozott mögötte az egész gotthárdi küldöttség. A Pronas vezetőségi tagja a Rába-parti város valamennyi lakója nevében köszönetet mondott a szervezőknek az országos méretű demonstrációért.
A nagygyűlésen bejelentették, hogy hamarosan tiltakozó óriásplakátokat helyeznek ki az osztrák-magyar határállomások körzetében, továbbá terherautókra szerelt tiltakozó táblák is hirdetik majd azt, hogy ne lehessen szennyezni a Rábát, s ne épülhessen fel a szemétégető.
Neves művészek adtak műsort, s álltak ki a szentgotthárdiak mellett. Korda György a Lady Karnevált Szentgotthárdi karneválként konferálta be, egyben köszönetet mondott a város lelkes küldöttségének a részvételért.
Korda György a Lady Karnevált gotthárdiasította...