Hírek

2007.08.24. 02:27

Felújításra várva

Szombathely (tag)- A Vajda János utca egyik lakója hívta szerkesztőségünket, hogy hiába kéri a lakásában szükséges felújítási munkák elvégzését, nem történik semmi. Utánajártunk az ügynek.

Takács Gábor

A Vajda János utcában Horváth Vilmos már messziről integet az ablakából, jelzi, hogy hova kell mennem. A kapuszínbe lejön elém, ezután megmutatja a limlomokkal teli udvart, ahol egy kiskertje is van. Hetente háromszor indul el kullójával a városba vasazni , ugyanis ebből él. A portáról meredek lépcsőn megyünk fel a komfort nélküli, egyszobás lakásba, de az ajtóban megállunk, elkezdi sorolni a panaszait. - Nem értem, hogy az épületben mi alapján végzik el a felújítási munkálatokat. Többször jeleztem személyesen is problémáimat az illetékeseknek, de nem történt utána semmi. A bejárati ajtót is csak félig-meddig csinálták meg. A takaróléc teljesen rosszul áll, de így hagyták, ezenkívül nincsen rajta ablak, így sötét a tér, pedig kértem, hogy világos és szellőztethető legyen.

Bemegyünk a szobába. A falak feketék a koromtól. Vilmos elmondja, érthetetlen számára, hogy ha az alatta lévő lakásban el tudják végezni a felújításokat, nála miért nem.

- Mivel koromkiszedőm sincsen, egyszer akkora füst terjengett a lakásban, hogy a tűzoltókat is ki kellett hívni. Előfordult már, hogy a kádamat az ágyra kellett feltenni, mert nagyobb zivatarban be-ázott a lakás. A falak is vizesednek, az ablak pedig szinte kiesik a helyéből - teszi hozzá. Lefelé menet bepillantunk a földszinten zajló építkezésbe. Éppen az elrothadt padlót cserélik, és új mozaikburkolatot is letesznek.

- Úgy érzem, azért bánnak velem másképpen, mert kisebbségi vagyok - teszi hozzá búcsúzáskor.

Az esetről megkérdeztük a felújításban illetékes Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt-t. Éppen a napokban tájékozódtak Horváth Vilmos lakásában. Szíjártó Győző, a bérleménykezelő és üzemeltetési osztály vezetője elmondja, hogy minden bejelentett ügyet kellő súllyal kezelnek, és igyekeznek azokat minél előbb megoldani. - Így van ez a Vajda János utca 22. szám alatti házzal is. Az épületben több lakás is található. A földszinten egy jelenleg üresen álló lakrész a talajnedvesség miatt lepusztult állapotban van, szinte lakhatatlan. Itt most is folyik a kivitelezés, befejezése után ismét bérbe adható lesz - tájékoztat Szíjártó Győző. Megtudom, hogy amiben tudnak, segítenek is Vilmosnak, de gyakran be sem engedi a lakásba a munkásokat. Így hiába megoldáspártiak, együttműködés hiányában nehéz a szükséges felújításokat elvégezni. - A szoba közepe beázik, ezt a napokban mondta nekem, előtte ilyen jellegű bejelentést nem regisztráltunk Horváth úr részéről. A kéményét korábban meg szerették volna nézni a szakemberek, de Vilmos egyszerűen elkergette őket. Az pedig az ő óhaja volt, hogy a bejárati ajtón ne legyen ablak, mert hideg a lakás, csak egy kitekintő lett rá felszerelve. Most meg azt mondja, hogy sötét a szobája. Sajnos nem tudjuk, hogy mikor teszünk neki jót. A helyszínen járva megígértem, hogy ha kéri, az ajtó bevilágító felületét megnöveljük, és elvégezzük a tok körüli vakolatjavítást is. Bár hozzáteszem, hogy a részéről kimutatott indulattal nehéz az ügyeket rendezni - teszi hozzá végül Szíjártó Győző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!