2007.08.10. 02:28
Kinek van igaza?
Szombathely - Egy helybeli autós azt állítja, hogy a rendőrök igazoltatáskor leteperték, megtaposták - a saját kertjében. A rendőrség szerint ki akarta vonni magát a rendőri intézkedés alól.
A feleség így fakadt ki: Elnézést, de egy becsületes, dolgozó embert hogy lehet így megalázni? Még életében nem volt a törvénnyel baja! Állítólag a rendőrök erre nem szóltak semmit sem, mint ahogy arra sem: Ez magánterület, hogyan mertek bejönni? K. I. szerint ez volt a felelet: Azt csinálunk, amit akarunk! Az egyik szomszédunk mindent látott, hajlandó tanúskodni is. A rendőrök meg akartak szondáztatni, ezt, miután magánterületen voltam, megtagadtam. Beültettek a Fordba, bevittek a rendőrségre. Kétszer is megfújatták velem a gépi szondát, de nem mutatott ki semmit. Még jobban bepipultak. Vérvételre vittek az ügyeletre, utána megvizsgált egy orvos, alkoholos befolyásoltságot nem talált nálam. Miután elengedtek, látleletet vetettem fel; fáj a lábam, a térdem, az állam, a homlokom , panaszolja K. I., miközben mutatja sérüléseit. Én nem ittam, ártatlan vagyok!
Az illetőt azért állították meg és igazoltatták kollégáim, mert kacskaringózva vezette járművét , kommentálta az ügyet tegnap dr. Tóth László Zsolt rendőr őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Ki akarta vonni magát a rendőri intézkedés alól, vele szemben szondát akartak alkalmazni, aminek a fújását megtagadta, a rendőri intézkedés elől be akart menni a kertjébe, ezt nem tették neki lehetővé. A rendelkezésre álló adatok alapján nem rendelkezett okirattal, továbbá megalapozott volt a gyanú, hogy járművét alkoholos befolyásoltság alatt vezette. Vérvételre került sor, melynek eredménye enyhe alkoholos befolyásoltságot mutat, de a közepes határértéket közelíti. Vele szemben büntetőeljárás indul. K. I. így reagált tegnap délután: Ez lehetetlen, hiszen egyáltalán nem ittam!