2007.10.08. 02:29
Elköltözik az autóbuszállomás
Szombathely - Alapjaiban változtathatja meg a város közlekedését az Éhen Gyula tér meleltt megépülő autóbusz-pályaudvar. A jövő elkezdődött: az idén kiírják a pályázatot, már négy befektető is jelezte, hogy lát fantáziát a beruházásban.
Az elmúlt hónapokban négy befektető jelentkezett, prezentációjukon sok mindenről szó esett. A polgármesteri hivatal szakemberei, várospolitikusok is úgy vélik, hogy a gyalogosforgalom elvezetése (a tervezőasztalokon látványos képek készültek a Vasút utca fölötti panoráma átjáróról, ami összeköti a buszpályaudvart a vasútállomással),a személygépkocsi forgalom, a parkolók kialakítása nem lehet gond. Amikor pedig a fent említett bemutatókon a befektetőket arról kérdezték, miként képzelik el a jelentős buszforgalom ki- és bevezetését erre a területre, a kivétel nélkül azt a választ adták: megoldható a probléma.
Úgy tudjuk, a leendő befektetők ebben nem tévednek, sőt a közlekedési hatósággal (Nemzeti Közlekedési Hatóság Vas Megyei Regionális Szervezetének munkatársaival) is mindannyian egyeztettek erről. A kérdés nem is az, hogy a buszállomáshoz szorosan kapcsolódó közlekedési helyzetekre milyen változatokat dolgoznak ki. A megoldás ebben az ügyben egyszerű: a helyi és helyközi járatok az állomásról egy lámpás csomóponton át kihajthatnak a Vasút utcára, míg az autóbuszok beérkezését a Semmelweis utca, a Bartók Béla körút és Nádasdy utca találkozásánál körforgalom kialakításával lehet megnyugtatóan megoldani. Ám ha a térképen kicsit távolabbra tekintünk, akkor látható, hogy milyen forgalmi feszültséget gerjeszthet az, ha az összes helyi és helyközi járat a szűk Nádasdy és Vasút utcán át közlekedik. A végső, több évtizedre szóló megoldást a Szent Márton utcai felüljáró megépítése jelentené. A város rendezési terve évek óta tartalmazza ezt az objektumot, ami egyben a ma még zsákutca jellegű Vasút utca feltárást is jelentené: a temető mögött, a vasúti sínekkel párhuzamosan futna az új út, egészen a Joskar-Ola lakótelep ma még szintén zsákutcájáig, ahol jelenleg egy buszforduló zárja le az utat.
Csakhogy a milliárdokban mérhető projektre belátható időn belül a városnak nem lesz pénze. Már pedig ez városi út lenne, tehát nagyrészt önerőből kellene megépíteni. A tavaly megválasztott városvezetés úgy látja: az új buszpályudvar következményeként kialakuló közlekedési helyzet legjobb megoldását valóban az ominózus felüljáró jelentené, ám vannak ennél sürgetőbb, sokkal kevesebb pénzből megoldható feladatok is. Példaként a sokat emlegetett 8721-es utat hallottuk, a Saághy utcai híd megépítése a város évtizedes adóssága.
Bárhogyan is oldják meg a buszok közlekedését, egy biztos: a jártok kijjebb szorulnak a belváros közeléből, vagyis a Szelestey László, Széll Kálmán és a Petőfi Sándor utca lakói reménykedhetnek abban, hogy néhány év múlva már nem a házuk előtt járnak a többségében zajos, a füstölgő autóbuszok.