2007.10.03. 02:27
Megújul a patikamúzeum
Kőszeg (nm) - Elkezdődött hétfőn a Jurisics téren lévő Arany Egyszarvú Patikamúzeum homlokzatának a felújítása. A munkálatokat a hónap végéig várhatóan be is fejezik.
Az 1743-ban jezsuiták által alapított kőszegi Magyar Király (korábban Arany Egyszarvú ) patikát a hozzá tartozó edényekkel, berendezéssel együtt Tersánszky Károly, az utolsó tulajdonos 1910-ben 18 ezer koronáért adta el az Iparművészeti Múzeumnak. Dr. Szigetváry Ferenc kitartó munkájának köszönhetően 1982-ben megnyílt Kőszegen az Arany Egyszarvú Patikamúzeum. Ehhez a városi tanács az eredeti épületet adta át.
A múzeum homlokzatának felújítását úgy öt éve tervezik. Most ez a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert pályázati pénz révén sikerül is, de a vasi múzeumok igazgatósága városrehabilitációs támogatást is kér majd a várostól.
A vizesedés - és régebbi kivitelezési hibák miatt - erősen lerobbant épülethomlokzatot a héten kezdték el felújítani, a hónap végére befejezik. Mindent az eredetivel megegyező módon állítanak helyre.