2007.10.12. 02:28
Pályázatokra várva
Celldömölk - Feladatra koncentráló testületi ülést követhettek végig a tévéközvetítést figyelő, a helyi ügyek iránt érdeklődő városlakók és a környező falvak lakói szerda délután és este. A város jövője volt a tét.
Már eddig is nagy nyilvánosságot kapott a polgármesteri hivatal költözése, maradása, illetve az új városháza építésének lehetősége. Vannak új fejlemények az ügyben. A város vezetői október 2-án Celldömölkön tárgyaltak a Pannonhalmi Főapátság képviselőivel arról, milyen elképzelései, lehetőségei maradtak az önkormányzatnak és a bencéseknek az Ora et labora program elutasítása után. Fehér László polgármester tájékoztatta a képviselőket a megbeszélés tartalmáról. A főapátság nem véletlenül igényelte vissza az épületegyüttest, amelyben a polgármesteri hivatal működik: tervei vannak vele, az épületet a vallási turizmus céljaira fogja átalakítani, a celli Mária-kegyhelyet bekapcsolja a zarándoklati körbe. Pályázni fog, 2013-ig még háromszor van lehetősége, de ha szükséges, a következő nemzeti fejlesztési programhoz is pályázatot nyújt be, hogy céljait megvalósíthassa. Ami az önkormányzatot illeti: a szerződés szerint 2007. december 31-éig maradhat a hivatal jelenlegi helyén - ingyen. Január 1-jétől azonban már bérleti díjat kell fizetnie a tulajdonosnak, a Pannonhalmi Fő-apátságnak. A díj összegéről még nem tárgyaltak. A polgármester 2009. december 31-éig szóló bérleti viszonyról írna alá szerződést a bencés renddel. Az ellenzéki képviselők, Kiniczky István, Makkos István hosszabb távú, akár évtizedes bérlői helyzetet is feltételezve, még egy árajánlatot is kérnének. Felmerült az is (dr. Baráth Katalin fideszes képviselő javasolta), hogy a hosszú időre szóló, tartós bérleti szerződést akkor fogadja el az önkormányzat, ha a végén az épület az önkormányzat tulajdonába kerülhet. Ezt a javaslatot az ellenzéki képviselők sem támogatták. A fő-apátság ugyanis egyértelművé tette az október 2-ai megbeszélésen, hogy a műemlékegyüttesre van szüksége, és nem a kárpótlási összegre, akkor azt kérte volna az államtól. A kárpótlást a celldömölki önkormányzat kapta: 640 millió forintot, hogy új polgármesteri hivatalt építhessen. Az első építési pályázat nem volt sikeres, most a második előkészítése folyik. Ha az megfelelő lesz, két év múlva költözhet a hivatal a Géfin téren álló új épületébe (bár a helyszínvita is mindig előkerül, a testületi határozat elle-nére). Ami biztos: a következő két évben bérlő lesz a polgármesteri hivatal a jelenlegi helyén. Az ellenzéki képviselők figyelmeztettek arra, hogy fogy a pénz, amit hivatalépítésre kapott a város, és az értéke is csökken.
A 2013-ig megnyíló uniós fejlesztési források igénybevételére komolyan készül a celli önkormányzat. A polgármester és a testület megbízására a városfejlesztési bizottság összeállította a város igényeinek megfelelő fejlesztési rangsort. A városvezetés és Kiniczky István, a bizottság elnöke dicséretet is kapott a munkáért dr. Baráth Katalintól: jó együtt látni a fejlesztési terveket. Két csoportot állított fel a területfejlesztési bizottság. Az elsőbe kerültek az iskolafejlesztések, a tornaterem építése, az Eötvös felújítása (vagy bontás és egy új épületrész építése), a Gáyer felújítása, az alsósági intézmény sportiskolává fejlesztése. Az elsőben szerepel az egészségügyi ellátás átszervezése (a kórház területén építések, át-alakítások, a szakrendelés oda helyezése), valamint a Vulkán park fejlesztése. A megvalósítás sorrendjét a pályázati lehetőségek és esélyek határozzák meg. Az önkormányzatnak kész tervekkel (és az önrész biztosításával) kell készen állnia a lehetőségek megragadására akár országos, akár regionális források válnak hozzáférhetővé.
A Vulkán fürdő gyógyvízzé minősítése is a jövőnek szóló feladatkörbe tartozik. Bár a megvalósulás nem távoli. Bakó István igazgató arról számolt be, hogy a Cell-4-es kút vizének gyógyvízzé minősítése után megkezdődött és biztatóan halad a tárgyalás a gyógyke-zelések finanszírozásáról az egészségbiztosítási pénztárral. A gyógyászati részleg indulásától a fürdő jobb kihasználását is reméli az üzemeltető. A részleg kialakítása másfél millió forintba kerül, ezt az összeget a fürdő a saját bevételeiből várhatóan ki tudja gazdálkodni. Ha nem, akkor az önkormányzat segíti az át-alakítást.