2007.10.26. 02:29
Penészes falak között élnek
Szombathely (bb) - Ilona beteg kislányával nemrég költözött be Rohonci úti lakásukba. Nem sokáig örülhettek felhőtlenül az új lakásnak, ugyanis a plafonon beázás nyomait fedezték fel.
- Nagyon örültünk, amikor beköltözhettünk a Rohonci úti ház második emeletére - meséli Ilona. - A lakás nemrég még szörnyen nézett ki, ugyanis galambok éltek a falak között - mutatja az akkor készült képeket a galambürülékről a nő. - De minket nem érdekelt, hogy milyen a lakás, hiszen azóta szépen rendbe tetettük, s birtokba is vettük.
Ilonáék pár hete költöztek be a lakásba, akkor még mindenr renben volt. Egyik reggel azonban arra ébredtek, hogy a fürdőszoba és a WC tetején vizes folt keletkezett a falon.
- Felmentem a felső szomszédhoz - mondja Ilona -, s kértem, hogy tegyünk valamit, mert elázik a festett falunk, ám a szomszéd nem volt hajlandó segíteni nekem. Azt állítja, hogy nem ő áztatta el a mennyezetünket. De kérdem én, akkor honnan folyik ez a sok víz, talán lentről fölfelé?
Ilonánál tegnap éppen a falat bontották a szakemberek. A fürdőszobában megmaradni sem lehetett, ugyanis a víz beszivárgott a fal mögött lévő farostlemezekbe, és elindult a rothadás. A 11 éves Boglárka már napok óta vendégségben van, ugyanis a betegsége mellett nem élhet penészes falak között.
- Nemcsak a fürdő és a WC ázott be, hanem a konyha is - mutatja a falat Ilona. - Már a szakértői vélemény is itt van a kezemben, a károkat felmérték, 180 ezer forintba kerül kijavíttatni az átázást. A véleménnyel a kezemben felmentem a felettem lakó hölgyhöz, ám ő azt mondta, hogy ezt az összeget nem fizeti ki. Nekem már meg kellett vennem a kijavításhoz szükséges anyagokat, de nem tudom, hogy ezután mi lesz velünk - sírja el magát Ilona. A gyerekemnek nem lesz téli cipője és kabátja. Teljesen elfogyott a pénzünk, lassan ételre sem jut...
Miközben beszélgetünk, a fürdő vizes falaira hirtelen sötétség borul - elmegy a világítás, a szakemberek szerint a víz elérhette a vezetéket.
- A felső lakó nemrég a fürdőkád helyére zuhanytálcát tetetett - kapcsolódik be a beszélgetésbe Ede bácsi, aki hét évig a ház közös képviselője volt -, valószínű, hogy az alatt szivárog a víz. - A szakemberek voltak fent, akkor a WC melletti csövön találtak egy gombostű nagyságú lyukat, de az nem áztathatta el az egész lakást. A csövet kicserélték, de a falak azóta is vizesednek. Én is voltam fent a lakónál, kértem, hogy üljünk le megbeszélni, erre azonban nem volt hajlandó.
Ilona tanácstalan. Nem tudja, hogy mihez kezdhetne, hiszen hiába csináltatja meg a falakat, ha folyamatosan szivárog a víz. Nem tud mit tenni, ha nem sikerül megegyezni, akkor kénytelen a bírósághoz fordulni.
A fent lakót is sikerült elérnünk, ő másként látja a történteket: - Nem igaz, hogy nem álltam szóba velük - mondja. - A távhő emberei tegnap voltak a lakásban, átnéztek mindent. Kicserélték a WC-ben azt a csövet, amelyik szivárgott. Ennél többet nem tehetek. Egyáltalán nem voltam velük goromba. Ilona sokszor minősíthetetlenül beszélt velem, sőt, egyszer az ajtómat is megpróbálta berúgni, amikor nem nyitottam ki. Úgy gondolom, hogy a cső kicserélésével a problémánk megoldódott. Ilona szerint a felső lakó áztatta el a lakást, a fenti szomszéd szerint nem ő a hibás