2007.10.02. 02:29
Szépkorúak: remény a boldogabb életre
Szombathely (tm) - Az ENSZ ajánlására 1991 óta október elsején tartják világszerte az idősek világnapját. Szombathelyen a Megyei Művelődési és Ifjúság Központban tartották az ünnepséget.
Minden ötödik magyar állampolgár hatvan éven felüli, ez az a korosztály, amely talán a leginkább megszenvedte a rendszerváltást, amelyre nem jut mindig elég figyelem, törődés és idő. A Vas Megyei Közgyűlés Idősügyi Tanácsa, a Szombathelyi Idősügyi Tanács és a Nyugdíjas Közösségek Érdekvédelmi Szövetsége tegnap az idősek világnapján köszöntötte a korosztály képviselőit.
Simon Istvánnak, a nyugdíjas szövetség elnökének köszöntője után Majthényi László, a megyei közgyűlés alelnöke mondott beszédet. Arra kérte a hallgatóságot, álljon fel az, akinek három, vagy ennél több unokája van. Bizony ülve maradtak az emberek a színházterem több mint felén... Az alelnök beszélt az idősek ellátásáról, nem hallgatta el a gondokat, még mindig sokat kell várni, ha valaki intézményi ellátásra szorul, ha beteg, és szakellátást kell igénybe vennie. A méltó öregkor megteremtése kötelessége a fiatalabb nemzedéknek.
Németh Kálmán, Szombathely alpolgármestere a generációk közötti párbeszédet, a szolidaritást, és a tapasztalatok átadását tartotta követendő példának. A keleti népek tisztelik az időseket, tudják, hogy ez a kor a bölcsesség, a megnyugvás ideje. Jankovics György, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének elnöke az érdekek kifejezését, a párbeszéd fontosságát emelte ki.
Johann Grillenberger, a burgenlandi nyugdíjas szövetség elnöke az idősödő európai társadalmak hasonló problémáit elemezte. Ausztriában is fokozodó gondot okoz a nyugdíjasok megélhetése, s nincs igazuk azoknak, akik az életfeltételek javítását pénzügyi nehézségekre hivatkozva akarják elodázni. Az életfeltételek javítását nem lehet mindig elodázni