Hírek

2007.12.21. 03:29

Készülődni öröm

Szentgotthárd - Fészerben született. Szeretetben nőtt fel. A mai napig is ez sugárzik belőle diákjai, szülők, szakkörösei, terápiás betegek, kórustagok, ismeretlen ismerősök felé.

Vas Népe

Pungor Klára rajztanárnő immár több mint másfél évtizede nem tanít nap mint nap az Arany János Általános Iskolában, illetve nem ad órákat a Vörösmarty gimnáziumban. Mégis, mostanság is szétosztja magát, derűjét, mosolyát; életigenlést, teremtő erőt sugall. És persze ez idő tájt készülődik, várakozik, mint mi mindannyian.

Az egész karácsonyban talán a legszebb az előkészület. Kicsit többet gondol az ember a másikra; ez benne a szép. Lélekben mások leszünk. Gyerekkoromban kötöztük a szaloncukrot...

Máris repülünk messzire, nagyon messzire az időben, 1945 májusába, amikor is egy őriszentpéteri fészerben meglátta a napvilágot, katona-priccsen. A zubbonyosok járőrözései, vonulásai miatt az otthonuk még nem volt biztonságos.

Kétéves volt akkor nagybeteg bátyja, édesapja jegyzőként dolgozott, édesanyja a családi tűzhely melegét táplálta. Párásodik a szem a szülők fotója láttán...

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Az egész karácsonyban talán a legszebb az előkészület. Kicsit többet gondol az ember a másikra; ez benne a szép. Lélekben mások leszünk. Gyerekkoromban kötöztük a szaloncukrot...

Máris repülünk messzire, nagyon messzire az időben, 1945 májusába, amikor is egy őriszentpéteri fészerben meglátta a napvilágot, katona-priccsen. A zubbonyosok járőrözései, vonulásai miatt az otthonuk még nem volt biztonságos.

Kétéves volt akkor nagybeteg bátyja, édesapja jegyzőként dolgozott, édesanyja a családi tűzhely melegét táplálta. Párásodik a szem a szülők fotója láttán...

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Az egész karácsonyban talán a legszebb az előkészület. Kicsit többet gondol az ember a másikra; ez benne a szép. Lélekben mások leszünk. Gyerekkoromban kötöztük a szaloncukrot...

Máris repülünk messzire, nagyon messzire az időben, 1945 májusába, amikor is egy őriszentpéteri fészerben meglátta a napvilágot, katona-priccsen. A zubbonyosok járőrözései, vonulásai miatt az otthonuk még nem volt biztonságos.

Kétéves volt akkor nagybeteg bátyja, édesapja jegyzőként dolgozott, édesanyja a családi tűzhely melegét táplálta. Párásodik a szem a szülők fotója láttán...

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Máris repülünk messzire, nagyon messzire az időben, 1945 májusába, amikor is egy őriszentpéteri fészerben meglátta a napvilágot, katona-priccsen. A zubbonyosok járőrözései, vonulásai miatt az otthonuk még nem volt biztonságos.

Kétéves volt akkor nagybeteg bátyja, édesapja jegyzőként dolgozott, édesanyja a családi tűzhely melegét táplálta. Párásodik a szem a szülők fotója láttán...

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Máris repülünk messzire, nagyon messzire az időben, 1945 májusába, amikor is egy őriszentpéteri fészerben meglátta a napvilágot, katona-priccsen. A zubbonyosok járőrözései, vonulásai miatt az otthonuk még nem volt biztonságos.

Kétéves volt akkor nagybeteg bátyja, édesapja jegyzőként dolgozott, édesanyja a családi tűzhely melegét táplálta. Párásodik a szem a szülők fotója láttán...

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Kétéves volt akkor nagybeteg bátyja, édesapja jegyzőként dolgozott, édesanyja a családi tűzhely melegét táplálta. Párásodik a szem a szülők fotója láttán...

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Kétéves volt akkor nagybeteg bátyja, édesapja jegyzőként dolgozott, édesanyja a családi tűzhely melegét táplálta. Párásodik a szem a szülők fotója láttán...

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Úgy megmaradt bennem: még nem jártam iskolába, s jött a Mikulás, harisnya volt az arcán, diót, almát kaptunk (csokoládé akkor nem volt), s én utóbb megkérdeztem, miért volt olyan furcsa az arca? Azt a választ kaptam: poros volt, hiszen nagy utat járt be, ezért nem lehetett látni a szemét. Téli estéken az ablakból az emelkedő utat lehetett látni, meg-megjegyeztem: jé, már a Rókáéknál (a szomszédaink) jön az este... Szenteste apukám megbillentette a függönyt, s így szólt hozzánk: Ni-ni, ott mentek ki az angyalkák! Csekélyke kis ajándékot kaptunk, kevés volt a pénz.

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

1952-ben helyezték át édesapját Szentgotthárdra. Klárika másodiktól a leányiskolába járt, több gyereknek is el-elkészítette suttyomban a kötelező rajzát. A gimnáziumból két élmény maradt meg benne, egyrészt házibulis korszak volt (1959-63), de ami még fontosabb, hogy akkori négyes baráti köre máig megvan. Egy dolog az álom, egy pedig a valóság; a porcelánfestést hiába dédelgette magában, messzire nem mehetett a szűkös anyagiak miatt. Akkor még élt a testvére is... A szombathelyi tanítóképzőben - jó teljesítő lévén - az ösztöndíj-rendszernek köszönhetően nem szorult otthoni támogatásra. Gotthárdon kistanítónősködött harmadévesen, de szükségből kihelyezték Felsőszölnökre, ahová tárt karokkal várták vissza végzés után. Lámpásként világított öt és fél évig.

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

1971-ben csábították haza, a szentgotthárdi nagyközségi tanács művelődésügyi felügyelői állását bízták rá; miközben a beosztáshoz szükséges vizsgákat letette, beiratkozott a pécsi főiskola rajz szakára. Negyvenhatan vágtak neki, tizenegyen diplomáztak. Lehet, én se maradtam volna meg, ha a körmendi Szendi Ferenccel, Sodics Lászlóval, a csákányi Naszádosné Laskovits Elvirával nem tartottuk volna egymásban a lelket. A Laci törülközőjét kellett kabalából megfogni vizsgák előtt; rongyosra is szaggattuk.

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

1977-ben mondott búcsút a közigazgatásnak; akkortól tanított rajzot az Arany Jánosban , adott órákat a Vörösmartyban . A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, szédületes, hogy mit meg nem tudnak csinálni! Advent idején papír angyalokat, díszeket, gipszből Mikulást, csengőt, gömböket készítettünk, gyurmába fenyőgallyal raj-zoltunk, a negatívot kiöntöttük. Árultuk a portékákat, jutott a bevételből az úttörőcsapatnak és az osztálynak is.

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Klárika ugyan tizenhét éve nyugdíjas papíron, ám vezeti (már négy esztendeje) a művelődési ház Hétfő Esti Szöszmötölők Klubját. Bejött a kerámia is, egy sárvári továbbképzésnek köszönhetően. Rengeteg esernyőt rajzoltam egészen kicsi lányként, s mihelyt elkezdtem kerámiázni, ez a forma újból visszajött a legelső munkámban. Pszichiátriai betegeknek művészetterápiát tart, énekel a városi vegyeskórusban, tárlatokat nyit meg. S alkot rendületlenül. Seregnyi anyagból számtalan szépséget. Annyira élvezem! Ilyenkor kizárom a külvilágot.

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Soha nem unatkoztam. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be, ne lassuljak le. Két papagája, Ficsurka és Grünhilda mintha értené, helyeslően csivitel. Nagy ajándék az élettől, hogy negyven éve igaz barátság köt össze Tóth Andorné Orbán Margittal, ő magyart és történelmet tanított. Ha kell, segít, máskor meg velem örül. Egymás családi életébe is belefolyunk, a keresztmamája vagyok Andor és Margit gyermekeinek. Ők is körülvesznek szeretettel, jönnek karácsonykor. Ez a legbensőségesebb ünnep. A barátaim már kérdezték, ugye, lesz abból a finom bejgliből? Megnyugtattam őket, hogy igen. Nem élesztős a tésztája, hanem vajas. Édesanyám szokta így csinálni...

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Apukám megbillentette a függönyt szenteste: Nini, ott mentek ki az angyalkák!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!