2008.04.23. 02:28
Csattogó aknák
Szombathely (ni) - A Kiskar utca lakói minden hajnalban az aknafedelek csattogására ébrednek. Ki oldja meg a problémát? Az önkormányzat vagy a szolgáltatók? Esetleg az útépítő cég? A megyeszékhely útjain hatezer csatornafedelet kerülgetnek az autósok
Közben kiderült, hogy az ő problémájukat az útszakaszt két éve felújító cég fogja orvosolni. Talán még emlékeznek: 2006-ban a város több pontján is felújították az utakat. Leginkább az a tény tette emlékezetessé a felújításokat, hogy egy időben zajlottak. A forgalom elterelése sem volt egyszerű, hiszen például a Körmendi úton és a Kiskar utca környékén egy időben dolgoztak az útépítők. Ráadásul a munkákat több kivitelező végezte, és nem mindig tudták összehangolni tevékenységüket. A Kiskar utcai burkolat megerősítésén a Vegyépszer Zrt. Nyugat-dunántúli Igazgatóságának szakemberei dolgoztak.
- Az útszakaszt 2006. november 30-án vehették birtokba az autósok - idézi fel a másfél évvel ezelőtt történteket Nagy Péter, a Vegyépszer Zrt. Nyugat-dunántúli Igazgatóságának építésvezetője. Akkor a vizes közművek tisztítóaknáinak fedelét új, címeres tetőkre cserélték. A fedlapokat az új aszfaltréteggel ellátott úttal egy szintbe helyezték. E munka során a jelenlegi legmodernebb technológiát alkalmazták: a megemelt fedlapokat három ponton fémpapucsokkal szintbe állították, majd gyorsan kötő habarccsal rögzítették. Ám úgy tűnik, ez is kevésnek bizonyult. A garanciális bejárást tavaly ősszel tartották, és már akkor kiderült, hogy a nagy forgalomtól négy aknafedél elmozdult. A gond az volt, hogy késő ősszel - a hideg miatt - már nem lehetett aszfaltozási munkákat végezni, így a javítást idén tavaszra halasztották. Nagy Péter elmondta, hogy terveik szerint május 10-éig befejezik a javítást. Az építésvezető ígéretet tett arra is, hogy a munkák ideje alatt az autósoknak sem kell komolyabb elterelésre számítaniuk.
Katona László, az aknafedelek ügyében illetékes Vasivíz Zrt. főmérnöke elmondta, hogy a Kiskar utcai szakaszra hangtompító betéttel ellátott csatornafedeleket helyeztek el az útépítők másfél évvel ezelőtt. Ígéretet tett arra, hogy cégük egyeztet a garanciális javítást végző vállalkozás szakembereivel, hogy a mostaninál strapabíróbb fedelekre cseréljék a megsüllyedt darabokat. Szombathelyen egyébként mintegy hatezer csatornafedelet kerülgetnek az autósok. Nagy részük gömbgrafitos öntöttvasból készült, nagy teherbírású darab.