Hírek

2008.04.09. 02:26

Olajjal locsolta körbe a házat

Kemenesmagasi (al) - A polgármester frissen épített házát az éj leple alatt fáradt olajjal locsolta körbe egy helybeli férfi. A rongálással csaknem egymillió forintos kárt okozott, melyet a bíróság szerint meg kell fizetnie.

Angyal László

Az eljárás során kiderült hogy a vádlott és családja már több éve élt a faluban, ezért a férfi jól ismerte az elöljárót. Módos embernek tartotta őt, aki a falu közepén, palotának mondható házat épített . Azon az augusztusi estén B. J. nagyon elkeseredett volt, keserűségét fokozta munkanélkülisége, kilátástalan helyzete. Még éjjel is töprengett, hogyan szerezzen pénzt a napi betevő megszerzéséhez, de nem talált ki semmilyen megoldást. Viszont úgy gondolta, valahogyan tiltakozik kilátástalansága miatt. Elhatározta, hogy a polgármester palotájára felfesti a keserűségét . Három óra után felkelt, felöltözött, magához vette a háznál lévő ötliteres kannát, ami csaknem tele volt fáradt olajjal, amit télen a begyújtáshoz szoktak használni, és elment a Tulok utcába. A hajnali órában az úton senkivel nem találkozott. A ház bejáratát és környékét lelocsolta, majd hazament, lefeküdt, és elaludt. Később elégette a munkásruhát és kannát.

A Sárvári Városi Bíróság jogerős ítéletében rongálás miatt 60 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta a vádlottat, és kötelezte a 940 ezer forintos kár megtérítésére. B. J. úgy érezte, igen kilátástalan, keserű a helyzete

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!