2008.05.10. 02:29
Idősek veszélyben
Megyei körkép - Az elmúlt hónapokban egyre többször fordult elő, hogy idős emberekhez kopogtak be a tolvajok, s különféle ürüggyel csalták ki megtakarított pénzüket.
- Az elkövetők tisztában vannak azzal, hogy ezek az emberek kiszolgáltatottabbak - mondja az osztályvezető. - A bűnözők találékonyak, sok mindent ígérnek az áldozatoknak, ezért az idősek nem gyanakszanak semmi rosszra.
Egy faluban nemrég három férfi kábelfektetés ürügyével kiszemelt egy olyan házat, amelyben egy idős házaspár él. Kérték a tulajdonosokat, mutassák meg a telekhatárt. Két férfi szóval tartotta a házaspárt, a harmadik pedig belopódzott az üres lakásba, és elemelte azt a több mint egymillió forintot, amit a háziak előző nap kivettek a bankból. A tolvajok a még otthon tartott, közel félmillió forintot és az egymillió forintot érő értékpapírokat is elvitték.
- Senki ne gondolja azt, hogy úgy el tudja dugni a pénzt otthon, hogy azt nem találják meg - hívja fel a figyelmet az osztályvezető. - Ha valaki nagyobb összeget vesz fel, legyen óvatos, mert a pénzintézetek környékén kifigyelhetik a tolvajok, és fontos, hogy ne árulja el senkinek a kivétet. Az automatáknál is körültekintőnek kell lenni. Nemrég egy férfi nagyobb összeget vett ki, s odament hozzá egy németül beszélő idegen, azzal az ürüggyel, hogy pénzt szeretne váltani. Addig beszélgettek, míg eltűnt a férfi pénze.
Egy másik módszer, hogy a tolvajok a sértettel mutattatják meg, hova rejtette el a pénzét. Szombathelyen egy közel 80 éves nőtől csaltak ki nemrég 100 ezer forintot. Mindennap ugyanakkor csengetett be hozzá az ebédkihordó. Az ebéd érkezésének az időpontjában kopogott egy férfi az ajtón, s azt állította, a szociális szolgáltatótól jött, s szeretné megnézni, jogosan veszi-e igénybe az ebédszállítást. Az asszony beengedte a lakásba, ahol az ismeretlen azt mondta, túlfizetés történt, s tízezer forint visszajár. Elővett egy húszezrest, mondván, hogy nincsen kisebb pénz nála. A néni odament, ahol a megtakarított pénzét tartotta, s elővette a tárcáját. Közben megjött az ebéd is, így ajtót kellett nyitnia. Mikor visszament a lakásba, a férfi arra hivatkozott, hogy egy perce ki kell mennie a kocsihoz. Így közel százezer forinttal távozott a lakásból. Az idős nő hiába ment utána, a férfi már elhajtott.
- Többször előfordult, hogy a nyugdíjfolyósító intézet munkatársainak adták ki magukat tolvajok - mondja dr. Németh Róbert. - Legutóbb a sértettek közel 90 évesek voltak. A férfiak pénzt hoztak nekik, s azt kérték, írják alá a papírokat, és mutassák meg az egyik tízezresük sorszámát. A gyanútlan idős emberek elővették a spórolt pénzüket, s letették a több mint 100 ezer forintot az asztalra. Ekkor a tolvajok valamilyen ürüggyel kimentek a kocsihoz - a pénzzel együtt. Más esetben tűzifát árultak a csalók, lerakás közben az egyikük rosszullétet színlelt, az idős házigazda ápolni kezdte az udvaron. Közben a másik kettő gyorsan bement házba, s közel 2,5 milliót vittek el.
Németh Róbert hangsúlyozza: ha ismeretlenek akarnak bemenni a lakásba, az idősek a rendőrtől, szomszédtól, rokonoktól kérjenek információt, mielőtt beengednék őket. Az idősekre jobban oda kell figyelni, ezért a rendőrök sok idős embert felkeresnek májusban, hogy személyesen adjanak tanácsot. Van, amikor az áldozat maga mutatja meg, hol rejtegeti megtakarított készpénzét