2008.05.09. 02:29
Osztás kevésből
Celldömölk (br) - A költségvetésben meghatározott keretek felhasználásáról döntött az április 29-ei testületi ülés. Kevés pénzből nagy és jogos igényeket kellene teljesíteni a városban.
Celldömölk elegánsan megújított központja közelében is sok a töredezett járdájú utca. A történelmi városmagtól távolabb is épülnek igényes családi házak, társasházak, de az úttestek, a járdák kiépítését az önkormányzattól várja a lakosság. A költségvetésben az idén nyolcvanötmillió forintot terveztek út-, járda-, parkolóépítésre. 60 milliót szánt erre saját keretéből a város, 25 millióra pályázatokat ad be. Több évre szóló útépítési koncepciót alakítottak ki az önkormányzati bizottságok. A lista nem végleges és nem teljes, folyamatosan érkeznek javítási, felújítási igények a lakosságtól és a képviselőktől is. A járda- és útépítésre fordítható összegből kell állni a tervezés költségét is. Ma egy 400-500 méteres utca felújításának megtervezése körülbelül egymillió forint. És a listán szereplő utcák egyharmadának neve mellett ott szerepel a megjegyzés: a tervet fel kell újítani (Vágány, Esze Tamás utca), illetve: új terv kell (Móricz Zsigmond, Martinovics, alsósági iskola előtti út). De új tervet igényel az izsákfai kerékpárút, a tervezés költségét 3,5 millióra teszik. A járdák közül a megépíthető kategóriában szerepel az Óvoda köz, a Gábor Áron utca, az alsósági temető járdája, a Szomraky utca járdája. Pluszigényként jelentkezett a Bocskai utcában az aszfaltozás, a csapadékvíz-elvezetés tervezése, a Balassi Bálint utcában a burkolat-megerősítés tervezése, a Sági úton az ABC és az óvoda közti járda aszfaltozása. Készen vannak a tervek a Kossuth Lajos utca járdájának, parkolóinak felújítására, fásítására, a csapadékvíz elvezetésére. Az engedély 2009 júliusában jár le.
A pénzügyi lehetőségek ismeretében három részre bontotta a képviselő-testület az igényeket. Járdaépítésre és felújításra 11 millió forint értékben kerülhet sor az idén: Óvoda köz, Gábor Áron utca, alsósági temető járdája, Szomraky utca egy része, Sági utca egy része, izsákfai temetőhöz vezető járda. A kivitelezésre pályázatot fognak kiírni. Az első csoportba került a Kossuth Lajos utca felújítása, 334 millió forintba kerül. A második csoportba azokat az utcákat sorolták, amelyekhez még tervet kell készíteni: Vágány, Esze Tamás, Móricz Zsigmond, Martinovics, Berzsenyi, Bocskai, izsákfai kerékpárút, alsósági iskola, óvoda előtti szakasz, Petőfi, Balassi Bálint, Mátyás király, Kisdobos, Belovári utca. A tervezés és engedélyeztetés költsége 9,8 millió forint. Pályázatot hirdetnek a munkákra.
A harmadik csoportba a Batthyány- Kolozsvár utcák és a Temesvár-Hámán Kató utcák összefüggő szakaszainak burkolat-megerősítése került. Pályázati pénzt és saját költségvetésből 27-28 millió forintot fordít erre az önkormányzat.
A pályáztatás feltételeit a közbeszerzési bizottság tárgyalja meg.