2008.05.13. 02:28
Táncos-fúvós parádé
Kőszeg - A városi fúvószenekar előtt vonuló mazsorettek színesítették az amúgy is hangulatos kisváros szombat délelőttjét. Kőszegen első alkalommal, de nem utoljára szerveztek országos ifjúsági mazsorettfesztivált.A külsőségek legalább annyira fontosak, mint a technikai tudás
A Jurisics-vár udvarán megrendezett fesztivál megnyitóján Básthy Béla alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Köszönetet mondott Debreczeni Attila táncpedagógusnak, aki a kőszegi mazsorettcsoportok vezetőjeként vállalta fel a rangos rendezvény szervezését. Az alpolgármester a fesztivál díszvendégeként köszöntötte Dohos László ezredest, Liszt- díjas karnagyot, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökét.
A lányok három korcsoportban és két - show- és pompon - kategóriában csillogtatták meg tudásukat. Méghozzá szó szerint, hisz a Lengyelországból indult, majd Franciaországban kiteljesedett show-szerű elemekkel tarkított műfaj esetében a külsőségek legalább annyira fontosak, mint a technikai tudás. Így aztán szükség is volt a csemetéikért a várudvaron izguló anyukák közreműködésére, akik fellépés előtt fodrászo-kat meghazudtoló ügyességgel gyártották a parádés kontyokat, és sminkelték a lányokat.
A produkciókat értékelő zsűri elnöke dr. Tóthné Rózsályi Judit, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökhelyettese, a mazsorettszekció vezetője volt. Az értékelésben Jankovszki Zoltánné, a szövetség elnökségi tagja, a kiskunfélegyházi mazsorettegyesület művé- szeti vezetője és Klósz-Rukk Henriett, a veszprémi és a balatonfüredi mazsorettegyüttesek művésze-ti vezetője működött közre. A bot- és zászlóforgató technikán kívül a koreográfiát, a ruha és a zene összhangját, az alakzatváltások kivitelezését is pontozták. A fesztiválon a debreceni, a siófoki és a tatabányai mazsorettek kaptak kiemelt arany minősítést. A kőszegi és sárvári csoportok aranyosak lettek, a csepregi és a bicsérdi csoportok bronz minősítést vihettek haza. Több különdíjat is átadtak, hogy csak a hazai sikereket említsük: Csikós Györgynét, a sárvári mazsorettek művészeti vezetőjét a legjobb pom-ponkoreográfiáért, Debreczeni Attilát, a kőszegi csoportok vezetőjét tanítványai látványos szakmai fejlődéséért jutalmazta a zsűri.