2008.08.14. 02:28
Patt a kistérségben
Bozsok, Kőszegi kistérség - Nem született döntés a közoktatási intézmények alapítói, fenntartói együttműködésében kedden Bozsokon, a Kőszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás ülésén. A határidő augusztus 15-e.
Így történt ez Kőszegen és környékén is, ahol az önkormányzatok egykori óvodái, iskolái - a gyöngyösfalui Tolnay általános iskola és a kőszegi Jurisics gimnázium kivételével -, ma már mind a többcélú kistérségi társuláshoz tartoznak. Például a horvátzsidányi vagy a kőszegszerdahelyi általános iskola integrálódott a kőszegi Bersek József iskolába, amely 2006-tól lett kistérségi fenntartású intézmény.
A Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Vas Megyei Kirendeltsége először szóban, majd írásban is kifogásolta, hogy a kistérségi fenntartásba átadott közoktatási intézmények, azaz valamennyi kőszegi intézmény alapító okirata jogszerűtlen. Az alapítói, fenntartói jogok értelmezésének, érvényesítésének, gyakorlásának módját kifogásolják. Konkrétan: intézményeik átadásáról a kistérségnek jogszerűen döntöttek az önkormányzatok, mert azok voltak az iskolák, óvodák alapítói, ám az átadott intézményekkel kapcsolatos döntéseket - az alapító okiratok módosítását, az intézmények átszervezését - nem hozhatta meg utóbb a kistérségi társulási tanács, mert az az alapító jogköre.
Ez okozza a jogi problémát.
A közigazgatási hivatal álláspontja: az átadás után elfogadott alapító okiratok, megtörtént átszervezések hatálytalanok, mert az intézmény alapítása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik, át nem ruházható. A törvény a társulásnak is megengedi intézmény alapítását, a képviselő-testület is átruházhatja rendeletben a társulásra a hatáskörébe utalt intézmény alapí- tását, de a már megalapított intézmények alapítói jogát nem lehet átadni.
Az eltelt két esztendőben a kőszegi alapítású intézményeknél ezt a társulási tanács tette meg. Tehát a Kőszeg önkormányzata által alapított általános iskolák, óvodák jelenlegi alapító okiratát a kistérségi társulás fogadta el. Így a környék községi iskoláinak, óvodáinak (amelyeket a községek alapítottak) integrálása után ma egy-egy intézménynek több alapítója is van. Előfordul, hogy a tagintézménynél más alapítót jelöl meg az alapító okirat, mint a székhely intézménynél.
A közigazgatási hivatal szerint viszont alapító nem lehet több önkormányzat.
A jogilag visszás helyzet feloldásának határidejét augusztus 15-ében jelölte meg a hivatal.
A kistérség tanácsa kedden Bozsokon összeült, de nem jutottak dűlőre. Az érintett települések közül több nem akarja elfogadni, hogy a falujukban működő óvoda, iskola felett nem a kistérségi társulás, hanem az intézményeiket befogadó, székhelyként működő Kőszeg gyakoroljon bizonyos intézményi jogokat. Kőszeg, amely mindig büszke volt iskolavárosi múltjára, rangjára, hallani sem akar arról, hogy megszüntesse minden intézményét, s azokat a kistérségi társulás jogutódként alapítsa meg.
Patthelyzet van tehát.