2008.09.24. 02:28
A széllel szemben is a szélenergiáért
Szombathely (tk) - A környezetszennyező és veszélyes energiaforrások hosszú távon teljesen kiválthatók a megújuló energiákkal - tudhatták meg, akik tegnap a Fő térre látogattak.
A Greenpeace tizenkét állomásos kampánykörutat indított még júliusban. Tegnap érkeztek a megyébe azzal a céllal, hogy a szelíd energiaforrásokat közelhozzák az utca emberéhez. Meg lehetett nézni, milyen egy napelem közelről, s egy házilagosan használható szélturbinát is felállítottak. Sokan érdeklődtek a napszakács iránt. A parabolikus alumíniumlemezek gyújtópontjában elhelyezett serpenyőben akár a tojás is megsült volna - ha kibújt volna a nap. A gyerekek napelemmel működő pörgety-tyűt, szélmalmot csodálhattak meg, a napelemes akkumulátortöltő már megvásárolható.
- Azért kampányolunk, hogy az atomerőművet és a klímagyilkos fosszilis energiahordozókat Magyarországon is váltsák fel a megújuló energiák - tájékoztatott Rohonyi Péter, a Greenpeace kampányfelelőse. - Még tavaly elkészült az Energia(forradalom) című tanulmá-nyunk, amellyel azóta már sok hivatalt megkerestünk. Ebben a legjobb szakértők bizonyítják be, hogy technikailag van reális alternatíva. Fokozatos átállással 2050- ig Magyarország energiafelhasználásának felét ki lehetne váltani szelíd energiával.
A szakember hozzátette: ehhez nemcsak az energia előállításának, hanem a felhasználás hatékonyságának is sokat kell változnia. Ebben segítenek a túrára elhozott plakátok és szóróanyagok az építkezés, a közlekedés, a fűtés, a konyhai műveletek energiakímélő módjairól.
- A túrának kettős célja van - hangsúlyozta a kampányfelelős. - Az egyik, hogy minél többen csatlakozzanak aláírásukkal a petícióhoz, melyben kérjük, hogy a hatóságok ne akadályozzák és büntessék, hanem támogassák a megújuló energiákat hasznosító befektetőket és magánszemélyeket. A másik cél, információt adni az embereknek, hogy ők mivel járulhatnak hozzá a klímaváltozás megakadályozásához, a biztonságos jövőhöz.