2008.09.08. 02:29
Az oktatás képviselői
Szombathely - A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége idén is megyei szintről indítja a jelöltállítást a Prima Primissima Díjra. Olvasóink a közönségdíjasra szavazhatnak. Az oktatás és közművelődés kategória jelöltjeit mutatjuk be.
Németh Pál mesteredző Szombathelyen végezte tanulmányait. A kiváló szellemi és fizikai adottságokkal megáldott fiatalember a képzőművészeti pálya helyett inkább a sportmozgalomban próbált érvényesülni. Kosárlabdában és röplabdában is NB I-es játékos volt. A hatvanas évek Zsivótzky Gyula nevével fémjelzett, világszínvonalú magyar kalapácsvetők mezőnyében - munka mellett - két alkalommal is bronzérmet szerzett a magyar bajnokságokon. 1966-ban kezdte edzői pályafutását Szombathelyen, az SZSE Dózsa atlétikai szakosztályánál. A Haladás VSE 1974-ben szerződtette főállású edzőként. 1975-ben az egyesület dobócsoportjának főfoglalkozású vezetőedzője lett. 1993-ban vezetésével alakult meg a SZAC 93, majd 1996-tól már a Szombathelyi Dobó SE edzéseit vezette, és vezeti ma is a mesteredző. Hat nagy dobógeneráció nevelkedett a keze alatt. Eddigi legismertebb versenyzői: Gécsek Tibor, Szitás Imre, Vida József, Horváth Attila, Németh Zsolt, Divós Katalin, Németh Kristóf, Pálhegyi Sándor, 2001-ig Annus Adrián és Fazekas Róbert. Számtalan világversenyen, köztük hét olimpián szereztek érmeket és előkelő helyezéseket tanítványai. 1998-ban az év legjobb magyar edzőjének választották. Sportolóival több mint 550 magyar bajnoki címet és közel 600 ezüst- és bronzérmet szerzett egyesületeinek. E hihetetlen eredménylista összefügg edzői hitvallásával, melyet egy amerikai kosárlabdaedző így fogalmazott meg: Csak egyetlen hely van a földön, ahol a munkát meg-előzi a siker. Az pedig angol szótár! Négy évtizedes sportvezetői pályafutása alapján minden elérhető szakmai kitüntetést megkapott. Tagja a Vasi Halhatatlanok Klubjának is. Dobógálák, amatőr és profi, valamint veterán versenyek aktív szervezője, 2003-tól a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Szombathelyi Dobócentrumának szakmai vezetője. Vas megye minden idők legeredményesebb edzője; személye, népszerűsége és fiatalos lendülete példa lehet minden sportoló előtt. Kitüntetései: Ifjúságért Érdem-érem, mesteredzői cím, MNK Sport Érdemérem bronz fokozat, Magyar Atlétikáért Ér-demérem, Kemény Ferenc-díj, Vas Megye Örökös Sportbajnoka, Szombathely Sportjáért Életműdíj, Vas Megyé- ért Díj, Az év embere Vas megyében.
Horváth Róbert, az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ igazgatója. Mellette a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Fő-ikolai Kar Szombathelyi Képzési Központban vállal má-sodállást. A szociális munka gyakorlata és gyógypedagógiai ismereteket oktat. Részt vett a gyermekgyógyászati jegyzet megírásában. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán általános iskolai tanító diplomát, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán oligofrén pedagógia szakos gyógypedagógiai tanár és logopédiai tanár diplomát szerzett. Ezt követően számos szakirányú továbbképzésen vett részt: játékterapeuta, augmentatív kommunikációs terapeuta, korai fejlesztő terapeuta képesítéssel rendelkezik. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatási vezetői diplomát, az ELTE Bölcsészettudományi és Pedagógiai, Pszichológiai Karon speciális pedagógiai szakos tanár és szakpedagógus diplomát szerzett. A szombathelyi Korai Fejlesztő Központ létrehozásában projektmenedzserként koordinálta a PHARE és az önkormányzati erőforrásokat. A főikolai hallgatók közreműködésével szociális kalauzt ké- szített fogyatékosok számára. Horváth Róbert 12 évig fuvolázott, több mint 30 éve kórusban énekel. Civil területen is vállal feladatot, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének, a Máltai Szeretetszolgálatnak, a Gyermekvédő Ligának a tagja.