2008.09.22. 02:29
Növekedésmérés
Körmend - Ötven évvel ezelőtt kezdődött az a mérési sorozat, mely során a fiatalok növekedési adatait gyűjtötték egy adatbázisba. A szakemberek most ismét vizsgálódnak, minden oktatási intézménybe ellátogatnak, hogy még több adat gyűljön össze a növekedés változásairól.
- 1958-ban Körmenden, a gimnázium fiatal nevelőtanára, Eiben Ottó kezdte el a növekedésvizsgálatot, és tíz- évente megismételte a 3 és 18 év közötti fiataloknál - meséli a docens. - Én először 1988-ban csatlakoztam hozzá, majd később, a professzor halála után átvettem a munkáját. A vizsgálatok során testtöme-get, testmagasságot, kerületi méreteket, illetve testzsír-mennyiséget mérünk, s ezekből az adatokból tudunk következtetni a test növekedési adataira. A kapott eredményeket pedig össze tudjuk hasonlítani a tízéves periódusonként összegyűlt adatokkal, egészen 1958-ig visszamenőleg. Több szempontból is izgalmas az adatgyűjtés. Például a mai fiatalok adatait össze tudjuk vetni a szülőkével, nagyszülőkével, s ebből következtetni lehet az örökletességre is. Ki lehet deríteni azt is, hogy melyik szülő testméreteit örökölte a gyerek. De akár azt is meg tudjuk állapítani még kisgyermekkorban, hogy mekkora lesz a végleges testmagasság, s ez a majdani pályaválasztást is megkönnyítheti.
A kapott eredményekből az is leszűrhető, hogy Körmenden jelentős társadalmi változások mentek végbe. Növekedett a népesség, változott az életmód, az egészségügyi helyzet, javultak a lakáskörülmények, több a sportolási lehetőség, s ezek mind a szociális rétegekben bekövetkezett differenciálódáshoz vezettek. Ehhez társult még a népességmozgások miatti keveredés is. Így a tízévente végzett vizsgálatokkal, az egyes korosztályok utóvizsgálatával, valamint a szülők és nagyszülők adatainak összevetésével megállapítható, hogy a genetikai feltételek javultak, ez pedig kedvezőbb biológiai fejlődést eredményezett.
- A körmendi növekedésvizsgálat azonban nemcsak regionális szinten fontos, ugyanis Magyarországon először ezen adatok alapján lehetett bemutatni a gyer- mekek testméretekkel jellemzett növekedését, testi fejlődését, hogy azok milyen gyorsan és milyen érzékenyen reagálnak a meg nem ismételhető társadalmi változásokra - folytatja a szakember. - Ötven év alatt szembetűnő változás például, hogy megnőtt a testmagasság, a testtömeg, s előbbre tolódott a nemi érés is. Ma üresek az iskolák környékén a pályák, nem sportolnak a gyerekek, leginkább a számítógép, tévé előtt ülnek. A vizsgálatokból kiderülhet, hogy ez miképp hat a csontfejlettségre, s ezek a változások nem biztos, hogy pozitívak lesznek.
A tízévenkénti növekedésvizsgálat világviszonylatban is egyedülálló. Az eredmények alapján meghatározhatók a társadalmi és gazdasági változások biológiai következményei. Az összehasonlítások segítségével elemezhetők a generációs változások, a testméretek örökletessége. A humánbiológiai eredmények mellett hasznosítható eredmények várhatók a társadalomtudomány, a szociológia és az orvostudomány számára is.