2008.09.23. 02:29
Október közepére elnököt választanak
Szombathely, Budapest (VN) - Tavaly ősz óta nincs elnöke a Magyar Televíziónak. A legutóbb május 30-án kiírt pályázatot 17-en vásárolták meg, közülük 13-an be is adták jelentkezésüket. Ringbe száll Pehi László is, aki korábban nyolc évig volt az MTV regionális stúdiójának vezetője.
Legutóbb májusban kísérelt meg elnököt választani a Magyar Televízió Közalapítványa, a második körben jelentkező hat induló közül. Ekkor vásárolta meg a pályázati anyagot Pehi László is, aki végül mégsem adta be jelentkezését, mondván ebben a fordulóban nem kívánja megméretni magát .
A második elnökválasztás első alkalommal egyébként eleve el sem kezdődhetett.
A szabad demokrata és szocialista jelöltek ugyanis eleve távol maradtak a szavazástól, azzal az indokkal, hogy a fideszes és kereszténydemokrata kurátorok előze-tesen nyilvánosságra hozták: Havasi Jánost fogják támogatni.
Egy héttel később, az időközben kibővített kuratórium újabb ülésén Székely Ferencet az MSZP és az SZDSZ is támogatta, de a szükséges kétharmad egy szavazat híján nem jött össze. A kuratóriumi elnökség ezután döntött az újabb pályázat kiírásáról.
A régi pályázók (Rudi Zoltán, Székely Ferenc) mellett jelentkezett még többek között a sokéves vezetői, szerkesztői tapasztalattal rendelkező Baló György, az MTV határon túli műsorainak szerkesztőségvezetője, Havasi János, a tévé hírigazgatója, Kert Attila, az MTV egykori elnökhelyettese, színházi és filmrendező Szinetár Miklós vagy Galambos Lajos is.
A kuratórium a múlt héten kezdte meg a jelöltek meghallgatását, a tévéelnökről várhatóan október 15-én döntenek.