Hírek

2008.10.27. 03:29

Káros orvosságok

<b>Megyei körkép</b> - A mai szülők kevesebb egészségügyi ismerettel rendelkeznek. Sokan hő-emelkedés esetén is lázcsillapítót adnak gyermeküknek, pedig ezzel bajt is okozhatnak.

Bajdó Bettina

- A szervezet a lázzal védekezik a fertőzések ellen - folytatta a főorvos -, ugyanis ebben az állapotban rosszabb körülmények között kénytelen élni a kórokozó. - A baj az, hogy sokszor a szülők a lázat veszélyesként élik meg, pedig a legtöbb betegség leggyakrabban vírusfertőzések miatt alakul ki, ezek ellen pedig a láz az egyik gyógyszer . A szülők viszont azt akarják, hogy ne legyen lázas a gyerek, s már kisebb hő-emelkedés esetén is lázcsillapítót adnak neki.

A főorvos hozzátette: 38 fok alatt semmiképpen nem javasolt a lázcsillapítás, eddig a hőfokig nem is beszélünk lázról. Vannak olyan nézetek, hogy e fölött se szükséges az erőszakos lázcsillapítás, ha a gyermek közérzete nem rossz, s fájdalmai sincsenek.

- Hazánkban első vonalban a paracetamol-származékokat javasolják, ezek lassan csökkentik a lázat, ezért néha előfordulhat, hogy a szülő türelmetlen, s aggódik, hogy nem használ az orvosság - hangsúlyozta az osztályvezető. - Ilyenkor előfordulhat, hogy túladagolhatják a gyógyszert. A gyógyszerek döntő többségben a májban alakulnak át hatékony szerré, s ha túlzottan nagy a terhelés, akkor májkárosodást okozhatnak. Ez gyakorlatilag minden medicináról elmondható. A lényeg: nem kell erőszakosan csökkenteni a lázat.

Prof. dr. Oroszlán György úgy véli, ma kevesebb egészségügyi ismerettel rendelkeznek a fiatalok, az alapokat egészségtanórákon kellene tanítani. Az jó, ha orvos látja a beteg gyereket, de ez nem jelenti azt, hogy azonnal orvoshoz kell futni. Ahhoz azonban, hogy a szülő meg tudja ítélni, hogy közönséges vírusfertőzésről van-e szó, tanulnia kell. Ma sok reklám azt sugallja, hogy ha beteg a gyerek, akkor a szülő rögtön próbálja meg orvosolni. A recept nélkül kapható szerekkel azonban az a probléma, hogy kritikátlanul használhatják a szülők. Ez pedig veszélyekkel jár. Mindegyik gyógyszeren rajta van, hogy kérdezze meg kezelőorvosát és gyógyszerészét - emelte ki a főorvos -, ez nem véletlen. - Vannak ugyanis olyan orvosságok, melyeket nem célszerű együtt adni, s ha nem olvassák el figyelmesen a betegtájékoztatót, akkor előfordulhat, hogy ugyanazt a hatóanyagot adják. Ez pedig könnyen túl-adagoláshoz vezethet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!