Hírek

2008.12.19. 03:29

A felolvasott Biblia

<b>Celldömölk </b> - Nyáron kezdődött esemény kö-zeledik a befejezéshez. A Biblia felolvasását június 8-án kezdték a celldömölki evangélikus templomban. Januártól az internetről is letölthető a 22 könyv.

Budai Rózsa

- Eleinte voltak kétségeim, attól tartottam, hogy nagyon sokat kell majd nekem olvasnom, mert az előzetes jelentkezések alapján készített időbeosztásban sok lyuk volt. 15 percenként váltják egymást a felolvasók, így terveztem. Június 8-án, a déli harangszó után elkezdtük az olvasást. Ahogy az első 15 perc eltelt, megsokasodtak az olvasásra jelentkezők. Eleinte mindenki félt, mert szokatlan volt a hangos olvasás a templomban, és a tudat, hogy hangfelvétel készül, fokozta az izgalmat. De szépen rendeződött a helyzet. Nekem csak az első éjszaka volt nehéz, akkor éjféltől hajnal négyig olvastam hangosan a Bibliát. De utána minden negyedórának megvolt az olvasója. Volt, aki annyira belejött, hogy kevesellte a negyedórát. Végül is celldömölki, alsósági, ostffyasszonyfai hívek vállaltak nagyobb számban olvasást, de reformátusok, katolikusok is jelentkeztek.

Harminckilencen váltották egymást éjjel-nappal június 8-11. között a bibliaolvasásban, abban a templomban, amelynek falán Berzsenyi Dániel megkeresztelésének emléktáblája látható. A 2002-ben kiadott Bibliát olvasták fel az Ószövetségtől a Jelenések könyvének utolsó betűjéig. Nevüket Rác Dénes kérésére beírták a Bibliába (csupán két felolvasóét kell utólag pótolni, ők akkor álltak a mikrofonnál, amikor a lelkész aludt egy keveset).

A munka a felolvasással nem fejeződött be, hiszen a Biblia évének köszöntésén túl más célja is volt az ötletgazdának. Rác Dénes hangzó, használható Bibliát akart adni mindazoknak, akik lakásukhoz kötötten élnek, vagy látásromlás miatt nem tudják olvasni a könyvek könyvét. A diktafonnal rögzített felolvasást internetre viszi. Könyvenként szétválasztja, megszerkeszti az összefüggő anyagot. Úgy tervezte, hogy januártól, legkésőbb februártól mindenki számára hozzáférhetővé válik a hangos Biblia a www.celldomolk.luteran.hu honlapon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!