Hírek

2008.12.06. 03:29

Főbírójelölt a régióból

<b>Győr</b> - Főbírónak jelölték a Győri Ítélőtábla elnökét. Amennyiben az Országgyűlésben megválasztják, dr. Havasiné dr. Orbán Mária jelentős reformokat hajtana végre a bíróságok szervezeti rendszerében.

Angyal László

Ezt a ciklusát azonban már nem tölti ki teljesen, mivel felállnak az országban a táblabíróságok, az egyik éppen Győrben.

Gondoltam, itt az újabb kihívás, hiszen hazánkban csak múltja volt az ítélőtábláknak. Voltak elképzeléseim az ítélőtábla igazgatásáról, s az épület tervének kiválasztásában is részt vehettem. Az új bíróság igazi ékköve a városnak, nélkülözi a fényűzést, de mégis elegáns. Földig érő ablakai jelzésértékűek: a bíróságok átláthatóságát szimbolizálják.

Az igazságszolgáltatás és a nyilvánosság: ez a téma többször volt terítéken az elmúlt években. Az elnök asszony szerint az ítélkezés egyik alapelvéről van szó, és a törvény egyértelműen fogalmaz.

Bizonyos eseteket kivéve minden tárgyalás nyilvános. A kilencvenes években itt Győrben, egy bíró kizárta a nyilvánosságot. Konzultáltam a szakmai elöljárójával, és arra jutottunk, hogy hiba történt. Úgy döntöttem, ki kell állni a sajtó elé, el kell ismerni a tévedést. Ezzel a lépéssel elejét vettük a mismásolásnak. Ugyanakkor, ha nemtelen támadások érik, meg kell védeni a kollégákat.

De nem csak kívülről érik hatások a testületet: a Fleck Zoltán jogszociológus által szorgalmazott igazgatási reform máig borzolja a kedélyeket. Dr. Havasiné dr. Orbán Mária a változtatás híve.

A bírói igazgatás szervezete az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), amelynek nem megfelelő a személyi összetétele, felülreprenzáltak a megyei bíróságok. Meg kell reformálni a szervezetet, a bírói beosztásokat és a bírósági szinteket tükröznie kell a testületnek.

A belső viták mellett professzionális kommunikációra is szükség van az igazságszolgáltatásban.

A bírói kar döntő többsége felkészült, elkötelezett, hivatásának magaslatán áll. Azonban a minőségi munkát közérthető nyelven, hitelesen kell bemutatni a nagyközönség számára, és ez profi kommunikáció nélkül nem sikerülhet.

A bebetonozott bírói állás ellenszerére is megoldást kell találni, az elnök asszony szerint, aki sorozatosan téved, azt a pályáról el kell távolítani.

Néhány év után kiderül, ha egyoldalú a szerelem. Valaki hiába szereti a szakmáját, ha nem állja meg a helyét ezen a pályán. A bírói munka minőségének vizsgálatát is újra kell gondolni.

Ezzel elérkezünk az igazságszolgáltatás évtizedes gondjához: aránytalanságok az országon, a régiókon belül.

Egy megfelelő statisztikai rendszer segítségével ki kell dolgozni az egy bíróra jutó munkateher mérését, és ha szükséges, akkor áthelyezésekkel kell orvosolni a bajt. Ez nem lesz egyszerű, amit saját régióm példája is mutat. A prognosztizált 700-900 polgári ügy helyett évente 1500 érkezik a táblára. Megoldásként szóba jött, hogy a Pécsi Ítélőtáblához Zala megyét átcsatolják. Ez a folyamat több mint egy éve elkezdődött.

A magyar igazságszolgáltatásban is jelen van a pazarlás. Méghozzá az emberi erőforrás tekintetében. A bíróságokon titkárok tömege vár kinevezésre, de amíg rákerül a pecsét a papírjukra, nem kapnak tudásoknak megfelelő feladatot. Ezen is feltétlenül változtat-ni kell.

Majd hosszasan beszél reformterveiről az elnök asszony, de mindegyiket lehetetlenség lenne felsorolni.

A végére csak egy kérdés marad: mi történik, ha nem választják meg?

Nem tekintem kudarcnak, ha nem kapok elégséges szavazatot. Bíró vagyok, a hétfői parlamenti szavazás eredményétől függetlenül az is ma-radok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!