2008.12.05. 03:27
Focisiker, jubileum
<b>Répcelak </b> - Éppen húsz éve, hogy a répcelaki labdarúgócsapat bravúros menetelés után bejutott a Magyar Népköztársaság Kupa első nyolc helyezettje közé. A Répcelaki Sportegyesület labdarúgó-szakosztályának máig ez a legnagyobb sikere.
Lapunk akkor Örömünnep Répcelakon címmel tudósított az eseményről. Ezután óriási várakozás előzte meg a következő meccset, amelyre pár nappal később, november 30-án került sor a szintén NB I-es Tatabánya ellen; annak a mérkőzésnek a tétje már a legjobb nyolc közé jutás volt. Az ellenfél soraiban az akkori hazai labdarúgás legjobbjai sorakoztak, például Kiprich, Plotár, Csapó és P. Nagy. Ritkán látott tömeg, 1500 ember volt kíváncsi erre a találkozóra. A Répcelak a következő összeállításban lépett pályára: Tóth, Pintér, Molnár, Csorba, Németh T., Mesterházi, Takács, Kiss, Varga, Teke, Csordás. Az NB III-as Répcelak végül 2:1 arányban megnyerte a meccset Varga és Csordás góljaival.
Az edző akkor Csorba János volt, aki fiatalon, pár héttel a találkozó előtt vette át a csapatot, és a mai napig azt vallja: pályája legjelentősebb eseménye volt az a meccs. Lapunk másnap így írt: Kevés csapat dicsekedhet azzal, hogy három nap alatt két NB I-es együttest búcsúztatott a kupából.
A Répcelaki Sportegyesület jelenlegi vezetői úgy gondolták, hogy erről a jubileumról fontos megemlékezni. Ezért összehívták az akkori játékosokat és vezetőket, hogy közösen idézzék fel a feledhetetlen eseményeket. A múlt pénteki találkozón részt vett Bencze Károly, a csapatot akkoriban jelentősen támogató Szénsavtermelő Vállalat vezérigazgatója, Varga Péter, a sportegyesület ügyvezető elnöke, Sárai Antal szakosztályvezető, Keszei Ottó technikai vezető és Varga Kálmán intéző - mindannyian a nyolcvanas években bábáskodtak a répcelaki foci körül. Természetesen az akkori játékosok többsége is ünnepelt.
A találkozó kezdetén az összegyűltek megemlékeztek arról a két emberről, akik ezúttal már nem lehettek velük: Németh Miklós, az akkori társadalmi elnök, és Csorba Pál, az egykori sikeres csapat játékosa már elhunyt. A megjelentek egyöntetűen kiváló ötletnek tartották a kezdeményezést. Akadtak köztük olyanok, akik húsz esztendeje nem látták egymást. Most örömmel emlékeztek együtt a répcelaki focitörténet legnagyobb diadalára. A szervezők meglepetésként korabeli újságcikkekből, fotókból összeállított kis csomaggal is kedveskedtek nekik.