Hírek

2008.12.05. 03:28

Kis kölykök kuckója

<b>Sárvár </b> - Tavaly december elsején nyitotta meg, s működteti azóta is Gál Sándorné kuratóriumi elnök gondos irányítása mellett a Gyermek Szeme a Jövő Tükre Alapítvány Sárváron a Kölyök Kuckó Családi Napközit.

Varga Nóra

- Kényelmesen berendezett családi házban működik a kölyök kuckó, amelyhez kert is tartozik a gyerkőcök legnagyobb örömére - tudtuk meg Gerencsérné Nagy Judittól, az intézmény vezetőjétől. - A játszószoba felszereltségét, a játékokat és a fejlesztő eszközöket folyamatosan bővítettük, amihez nagyon sok segítséget kaptunk a gyerkőcök szüleitől.

Csúszdás mászókával és homokozóval, valamint mű-anyag kertibútorokkal szerelték fel az udvart, az eszközök megvásárlása, illetve létrehozása sok-sok gyermeket szerető ember adakozásának és munkájának gyümölcse.

- A gyermekek óvodára, illetve iskolára való felkészítését vállaltuk, emellett az alsó tagozatos gyermekek időszakos felügyeletét is megoldjuk a szünidők alatt - mondta Gerencsérné Nagy Judit. - Folyamatosan szervezünk születésnapi rendezvényeket a kölyök kuckó családi napközibe járó gyerekeknek, s azoknak a sárvári apróságoknak, akiknek a szülei ilyen igénnyel keresnek meg bennünket.

Az intézmény vezetőjétől megtudtuk, hogy terveik között szerepel, hogy minél több gyermek számára tudjanak óvoda, illetve iskola után, vagy a tanszünetekben változatos és kreatív programokat szervezni. Szeretnék a gyereklétszámot megőrizni, és a jövőben tovább bővíteni. Az apróságokra való minél jobb odafigyelést, törődést, a családias légkör megőrzését tekintik fő feladatuknak. A legfontosabb számukra, hogy a gyermekek életkoruknak megfelelően megkapják a szükséges fejlesztést, szeretetet és godoskodást. Főállásban Gerencsérné Nagy Judit óvónő, a családi napközi vezetője és Kelemen Zsolt Józsefné, Gabi néni dajka, alkalmanként pedig Molnár Józsefné, Gyöngyi néni gondozónő vigyáz az apróságokra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!