Hírek

2008.12.03. 03:29

Ötven éve gyógyít

<b>Szombathely </b> - Októberben vette át arany díszoklevelét a Pécsi Tudományegyetemen dr. Rőthy István, a Rumi úti körzet háziorvosa. Hetvenhetedik évében járva ma is naponta 4-5 órát rendel, és betegágyakhoz is kilátogat.

Tersztyánszky Krisztina

Rőthy doktornak édesapja, dr. Rőthy-Gruber István is háziorvos volt, s mind a négy gyermeke is a gyógyítás szép hivatását választotta. Édesapjával és Péter fiával együtt épp száz évet töltöttek el körzeti orvosként. Pedig annak idején, amikor leérettségizett, azzal az indokkal nem vették fel az egyetemre, hogy orvos-dinasztiákat nem nevelünk .

A doktor bácsi édesapa még mint a Szombathely vidéke egészségügyi kör orvosa látta el a városrész Árpád-kori településeit, Gyöngyösszőlőstől Zarkaházán, Bogáton át egészen Bucsuig és Nardáig.

- Mint kisfiú, állandóan mentem vele, s láttam, hogy mi az orvos munkája. Nagyon tiszteltem ezért. Kifogástalan modorú, jó megjelenésű, tiszteletet parancsoló küllemű doktor bácsi volt, szerette az egyszerű embereket. Már akkor eldöntöttem, hogy orvos leszek. Ellestem tőle a viselkedési kliséket, s még később, orvosként sem szégyelltem kikérni a véleményét.

A jól feleszerelt rendelőjében dolgozó doktort mindenki megsüvegelte, ő volt a háziorvosa az összes szombathelyi szerzetesrendnek. Aztán kötelességtudóan húzta az igát akkor is, amikor a hatvanas években mint klerikális reakcióst félretették.

Rőthy Istvánt - névmagyarosítás miatt vették fel az anyai nagymama nevét - 1958-ban avatták orvosdoktorrá. Bár az egyetemre végül is sikerült bejutnia, egész élete egy akadályverseny volt. Soha nem értette, miért osztályidegen, mikor a nagypapa pinkakertesi parasztgyerek volt. Ma már megbékélt, senkire nem haragszik. Pedig nem volt könnyű a pályakezdése. A két év kórházi gyakorlat után Répcelakra száműzték , majd nagy nehézségek árán sikerült szombathelyi körzethez jutnia. Először az ipartelepen praktizált, majd 1968-ban került mai körzetébe. Több évig egyedül látta el az egész városrészt, az újszülötteket, gyerekeket is beleértve, mivel akkor még nem különült el a gyermekorvosi praxis. A kórháztól távoltartották, a szakképesítést is csak 1970-ben tudta megszerezni. De nem bánja, hogy így alakult. Szereti az embereket, és kedves közeledése viszonzásra talál.

- Bírom a betegek bizalmát, mindenkivel megtalálom a hangot. Büszke vagyok rá, hogy hátulról megismerem a pácienseimet, s tudom azt is, kinek mi a baja. Mindegyikük nyitott könyv előttem. Nagy hangsúlyt helyezek a fizikális vizsgálatra, a kopogtatásra, a hallgatásra, ami ma egyre kevésbé divat. Egy háziorvosnak az anamnézis és a fizikális vizsgálat alapján az esetek kilencven százalékában tudnia kell a diagnózist! Persze azt is fel kell ismernie, hogy meddig terjed a tudása és az eszközös felkészültsége, mikor kell kórházba küldeni a beteget. Nagy szerencsém volt az ápolónőimmel, asszisztensnőimmel. Sokat köszönhetek nekik, mint ahogy tanáraimnak és a nagy orvos elődöknek is.

Dr. Rőthy István ars poeticája: Egy-egy beteg vizsgálata valóságos próbatétel, szigorlat. Vallomás a tudásról, számadás a lelkiismerettel. A legkisebb döntésnek is súlya van; csak egy diagnózis fogadható el, a jó.

Az aranydiplomás orvosnak négy felnőtt gyermeke van. Legidősebb fia és lánya fogorvos, Ákos szájsebész, Péter pedig apja ifjabb kiadása , öt éve már ő a főnök a rendelőben, és édesapja a beosztott.

- Túl a nyugdíjazáson is ragaszkodom az emberekhez, a betegekhez. Valahol hálás lehetek az ellenlábasaimnak. Azzal, hogy ennyi bélyeget raktak rám, a legszebb hivatást varázsolták ide nekem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!