Hírek

2008.12.15. 03:28

Sátrak alatt készültek a húsos finomságok

<b>Körmend </b> - Advent harmadik hétvégéjén számos program várt a picatérre érkezőkre. Reggel nyolckor böllérverseny vette kezdetét a helyi tűzoltók szervezésében, s miközben készültek a finomságok, a forraltbor-főzők is összemérhették tudásukat.

Bajdó Bettina

Az osztrák versenyzők sátra előtt kígyózó sorok alakultak ki, mindenki a híres fehér kolbászt szerette volna megkóstolni. Aki azonban nem érkezett időben, az nem kóstolhatta végig a finomságokat, a rutinosabbak ugyanis nemcsak helyben ízlelgettek, hanem éthordóban hazavitték a másnapi ebédet is.

S miközben sültek a finomságok, a piactér közepén kezdetét vette a forraltbor-főző verseny. Akadtak olyan versenyzők, akik különféle fűszerekkel, aszalt gyümölccsel tették pikánsabbá az ital ízét, s volt olyan csapat is, amelyik rummal ízesítette a forró nedűt, míg mások csokoládéval és meggyel bolondították meg a forrásban lévő bort. Délután kettőkor a zsűri eredményt hirdetett, a legfinomabbnak a rummal ízesített bor bizonyult. A helyszínről egyik csapat sem távozott üres kézzel, borral és csokoládéval térhettek haza.

Amíg a jónép a forralt borokat ízlelgette, elkészültek a csemegék, s a zsűri eredményt hirdetett: bár minden feldolgozási folyamatnak megvolt a győztese, összesítésben első helyen a körmendi nyugdíjas hivatásos önkormányzati tűzoltók végeztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!