Hírek

2009.01.23. 03:29

A szellemi-lelki életet táplálják

<b>Körmend </b> - 2007. január 4-én alakult meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Körmendi Csoportja. Számtalan programot szerveznek évente, legutóbb Szent Pál missziós útjait követhették nyomon az érdeklődők.

Bajdó Bettina

A KÉSZ-t 1989-ben alapította dr. Csanád Béla professzor, a Hittudományi Akadémia gyakorlati teológia tanszékének rendes tanára. Az alapító 1996. november 25-én bekövetkezett halála után az egyesület dr. Osztie Zoltán plébánost, teológiatanárt választotta elnökévé. Az egyesület igazi erejét a helyi csoportok alkotják, ebből 84 működik az országban, és mintegy 6000 tagot szám-lálnak. Az alapítók szerint az egyesület egyik célja az evangelizáció, mely kettős tevékenységi körrel társul. Egyrészt a tagságuk felé irányul, hogy valóban értelmiségi szinten ismerjék hitüket, és azt öntudattal képviseljék. Ennek érdekében előadás-sorozatokat, szabadegyetemeket, kerekasztal-vitákat szerveznek. A másik irány pedig az Evangélium, azaz Jézus Krisztus képviselete a közélet minden területén. Kulturális rendezvények, közéleti szerepvállalások, erkölcsi kérdésekben való megnyilatkozások, politikai fórumaik ennek jegyében fogantak. A KÉSZ szívügye még ezenfelül a magyarság létének és önbecsülésének támogatása. Ezért intenzív kapcsolatot tartanak fenn a felvidéki társszervezetekkel, a délvidéki magyar közösségekkel és az erdélyi magyarsággal, ahol líceumot épített a debreceni helyi csoport.

Értelmiségi szervezet a KÉSZ, ami azt is jelenti, hogy azokat szólítják meg, akik sajátos (kereszténykrisztusi) belső, szellemi-lelki életet élő emberek. Nemcsak azok tartoznak tagjaik közé, akiknek diplomájuk van, hanem azok is, akik valóban élik az írástudók felelősségét . Céljuk a továbbiakban még, hogy a szakmai munkát és a fiatalok megszólítását, illetve mozgósítását hatékonyabbá tegyék.

Ezeket az alapelveket vallja magáénak a körmendi szervezet is. A KÉSZ helyi csoportja két éve működik a városban. Amíg nem hoztak létre helyi szervezetet, addig az érdeklődők kénytelenek voltak a megyeszékhelyre járni, ha kíváncsiak voltak az előadásokra. Egy kis bátorítás után azonban, 2007. január elején Körmenden is megalakult a helyi KÉSZ. A szövetség hangsúlyozottan ökumenikus, így bárki részt vehet a programokon. Széles a kínálat, s a központi iránymutatás mellett mindig az aktualitásoktól függ, hogy éppen miről szólnak az előadások. Tavaly például a Biblia éve volt, ezért a programokat is e köré szervezték. Azok, akik folyamatosan jártak az előadásokra, egy diavatítéssel egybekötött előadáson megtudhatták például azt, hogy hogyan segíti a Biblia olvasását a Szentföld ismerete, hogyan kell helyesen olvasni a Bibliát, illetve azt is, hogy az Ószövetség nem könnyű olvasmány. A szervezők mindig igyekeznek olyan előadókat felkérni, akik igazodnak az éppen aktuális témákhoz, helyi sajátosságokhoz. Eddig egyetlen előadó sem utasította vissza a felkérést, s mindig telt ház előtt zajlottak az előadások.

Az idei év első előadásán sem volt ez másként, a polgármesteri hivatal nagytermében kedden este hattól Gyürki László pápai prelátus tartott beszámolót Szent Pál missziós útjairól. Az előadásra rengetegen voltak kíváncsiak. Februárban a Szent Pál-évi missziókról hallhatnak még az érdeklődők, márciusban Szent Pál etikáját ismerhetik meg, áprilisban pedig a Biblia és az irodalom lesz a téma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!