2009.02.20. 03:27
A város a megyei listán sereghajtó
<b>Répcelak </b> - Az országos tendenica alól Répcelak sem kivétel: folyamatosan csökken lakói száma. Megynénk 11 városa közül csupán Bük és Kőszeg büszkélkdehet lakosságszámának gyarapodásával.
Lakóinak számához viszonyítva Répcelak szenvedte el a legnagyobb 6,6 százalékos népességcsökkenést 2002 óta - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatásából. 2002-ben 2669-en éltek a kisvárosban, 2007-ben pedig 2492-en mondhatták magukat répcelakinak. A lakosság fogyása a kisváros esetében az elmúlt esztendőkben folyamatos, egyneletes. Répcelak mellett a megyei listán a másik sereghajtó Őriszentpéter, az őrségi városkában 6,3 százalékos népességcsökkenés ment végbe az említett időszakban, a megyeszékhely lakóinak száma 2,2 százalékkal csökkent. A legkisebb mértékben, 0,8 százalékkal Szentgotthárd lakossága csappant meg, míg Bük, 4,6, Kőszeg kétszázalékos gyarapdodást könyvelhetett el 2002 és 2007 között.
Répcelakon a halálozások száma évek óta stagnál: 2002-ben 23 halottja volt a kisvárosnak, éppúgy, mint 2007-ben. Ez a szám egyébként évek óta 23 és 28 között mozog, kiugrást egyedül a 2003-as esztendő hozott (akkor 35 répcelaki halt meg). A születések száma ezzel szemben csökkent: 2002-ben 20 helyi újszülöttnek örülhetett a kisváros, 2007-ben pedig 11 répcelaki kisbaba látta meg a nap-világot. Az elmúlt eszten- dőkben a legtöbb kisbabát a 2006-os esztendő hozta Répcelakra: ekkor 26 új jövevénynek örülhettek a helyiek - derül ki a Közpon- ti Statisztikai Hiva-tal tájékoztatásából. Ahogy országszerte, úgy Répcelakon is meghaladja a halálozások száma a születésekét. S bár az elmúlt esztendőkben a bevándorlók száma jelentősen nőtt (2002-ben 104, 2007-ben 159), ezt meghaladja azoknak a száma, akik elköltöznek a kisvárosból, ráadásul az elvándorlók száma az elmúlt esztendőkben emelkedett. 2002-ben 131-en, 2007-ben 163-an választottak új lakhelyet. A házasságkötések száma viszont nőtt: 2002-ben kilenc répcelaki pár gondolta úgy, hogy örökre összeköti életét, 2007-ben pedig 13-an mondták ki a boldogító igent. Az elmúlt évek közül 2005 hozta a legtöbb ifjú párt a városnak: 17-et. A válások száma az elmúlt években kettő és nyolc között mozgott.