Hírek

2009.07.14. 02:28

Az EU, a világ és Magyarország

Vasszécseny, Győr (ser) - Dobogón végzett a friss diplomás Molnár András azon a pályázaton, amelyet az Országgyűlés elnöke és a külügyminiszter hirdetett meg egyetemistáknak.

Simon Erzsébet

Az Országgyűlés Hivatala kötetben is megjelenteti azokat a díjnyertes tanulmányokat, amelyek a Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban című pályázatra érkeztek. A parlament elnöke és a külügyminiszter az idén 12. alkalommal hirdette meg az egye- temistáknak szóló pályázatot több témakörben. A versenyre tizenhárom felsőoktatási intézmény több mint hatvan hallgatója készített pályamunkát, közülük harmadik helyezést ért el a vasszécsenyi Molnár András, aki a napokban diplomázott a győri Széchenyi Egyetemen, nemzetközi tanulmányok szakon. András azt mondja, mindössze egy hónapja volt a tanulmánya elkészítésére.

- Későn figyeltem föl a felhívásra, de rögvest szemet szúrt az egyik témakör: energiapolitikáról, klímapolitikáról lehetett értekezni, fókuszálva a lisszaboni szerződés utáni EU-s változásokra, il-letve az európai energetikai hálózatok összekapcsolására. Engem nagyon érdekel ez a téma, a mesterképzésen is ezzel szeretnék foglalkozni. Úgy vélem, még mindig megnehezíti a közös energiapolitika kialakítását a nemzeti gondolkodás: az egyes államok energetikai hálózatai nincsenek összekapcsolva, pedig ez lenne a szolidaritási infrastruktúra alapfeltétele. Vannak persze próbálkozások a transzeurópai hálózat létrehozására, csakhogy például az európai közösség jóval nagyobb mértékben támogatja a közlekedési hálózatok összekapcsolását. Pedig az energiapolitika sarkalatos pontja, hogy hogyan lehetne csökkenteni az Oroszországtól való függés mértékét.

András hazánk klímapolitikájáról nemes egyszerűséggel kijelenti: az nem energiabarát. Magyarország és az Európai Unió között például nincs összhang a szén-dioxid-kibocsátási kvótát illetően. A helyzeten javítani elsősorban úgy lehet, ha környezetbarát infrastruktúrát hozunk létre.

A németül, angolul és spanyolul beszélő fiatalember ösztöndíjasként folytatott tanulmányokat a Passaui Egyetemen, a szakmai gyakorlatát pedig a Külügyminisztériumban töltötte. Ez a világ nagyon megtetszett neki, ám nem a politika, hanem a szakmai célok vonzzák. Jelenleg a biztonságpolitikát tartja a legnagyobb kihívásnak; szerinte itt merül föl a legtöbb kérdés: hogyan, merre tovább? Brüsszelbe nem vágyik, nem akar EU-hivatalnok lenni. Legföljebb akkor megy Belgiumba, ha ösztöndíjasként bebocsátást nyer a NATO-főtitkár hivatalába. A mesterképzés - amit reményei szerint az elitképzésre koncentráló budapesti, az egyetlen Németországon kívüli német nyelven oktató egyetemen végez majd - után megcélozza a doktorátust, s a heidelbergi egyetemet.

András a terveihez az erőt a pihentető horgászat révén gyűjti. De a tóparton is meg akar felelni a saját maga állította mércének: minél gyengébb felszereléssel szeretne minél nagyobb halat kifogni.

Az új EU-s energia- és klímapolitikát vette górcső alá

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik