Hírek

2009.07.08. 02:29

Százhúsz éves a Vasparipa Egylet

Körmend - Idén ünnepli 120. születésnapját a Vasparipa Egylet. Ebből az alkalomból nemrég motorostalákozót szerveztek, de az árvíz miatt el kellett halasztani a rendezvényt. A születésnapot azonban megünneplik a vasparipások.

Bajdó Bettina

A jelenlegi egylet jogelődje még 1889-ben alakult, első elnöke Sárffy Károly volt. Akkoriban a körmendi Udvary fivérek velocipéddel tették meg a párizsi világkiállításra vezető utat, visszafelé Torinóban pedig felkeresték az agg Kossuth Lajost. A hagyomány szerint az ő tanácsára adták a vasparipa elnevezést az egyletnek. A szervezet hosszú ideig nem hallatott magáról, majd a Csipkerózsika-álom után az egylet 1992-ben éledt újjá Cziráki Lajos (jelenleg az egylet örökös elnöke) és Gueth Lajos (az egylet örökös szakosztályveze-tője) áldozatos szervezőmunkája nyomán, a kor szellemének megfelelő technikai sportegyletként. Tavaly ősszel változott az egylet összetétele, különvált a motokrossz szakosztály, most már a veteránosok viszik tovább a vasparipa nevet.

Az idei programjaikról Bujdosó Lászlóval, az egylet elnökével beszélgettünk.

- Motorostalálkozót szerveztünk június utolsó hétvégéjére, de el kellett halasztanunk - meséli László. - A Rába-parton tartottuk volna a kétnapos találkozónkat, de jött az ár, s menteni kellett, ami menthető volt. A várostól kértünk engedélyt, hogy a kastély udvarán rendezzük meg a találkozónkat, s a vezetők bele is egyeztek ebbe. Ám egy gond volt, a sátrazáshoz nem kaptunk engedélyt. Arra gondoltunk, hogy akkor a Várkertbe költözünk, de ehhez sem járultak hozzá az illetékesek. Így le kellett fújni a találkozót, mivel sokan messzebbről érkeztek volna, s nem tudtuk biztosítani a szálláshelyet. Ezt a találkozót nem pótoljuk be, de lesznek még izgalmas programjaink az idén.

A veterán motorosok augusztus 19-én és 20-án ünneplik fennállásuk 120. évfordulóját, s ez alkalomból kerékpártúrát szerveznek Jákra. Szeptember 5-én kiállítás nyílik az elmúlt 120 év relikviáiból, másnap pedig a szokásos börzére és túrára kerül sor.

- Sok tárgyi emlékünk van az elmúlt 120 év motoros történelméből - folytatja László. - Emellett pedig a múzeumtól is kapunk kölcsön tárgyakat. Például velocipédeket, az eredeti zászlót és a faragott címerünket. Fontosnak tartjuk, hogy bemutassuk az egylet történetét, és saját visszaemlékezéseinkkel még színesebbé tegyük a kiállítást.

Történetből pedig nincs hiány, hiszen az egylet tagjai összetartanak, s közös programokat szerveznek. Legutóbb Egyházasrádócon a falunapon jöttek össze, s mutatkoztak be a helyieknek. Emellett kerékpártúrán is voltak már, s az ország motorostalálkozóin is képviseltetik magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!