Hírek

2009.07.07. 20:03

Ujgur-han ellentét: etnikai csoportok csaptak össze Kína Hszincsiang régiójában

Peking - Kijárási tilalmat vezetnek be kedd éjjeltől Urumcsiban (Urumqi), az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régió székhelyén - jelentette az Új Kína hírügynökség.

MTI


A 2009. július 5-én készült képen holttest hever egy kiégett gépkocsi közelében az utcán Urumcsiban, a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm ((Xinjiang) Terület székhelyén. Az ujgur tüntetők és a rendőrség július 5-i összecsapásaiban 156-an életüket vesztették, több mint ezren megsebesültek és legkevesebb 1434 embert őrizetbe vettek.  (MTI/AP)

A hét végén súlyos zavargások voltak a városban, s azóta sem állt helyre teljesen a nyugalom. A kijárási tilalom helyi idő szerint este kilenctől reggel nyolc óráig lesz érvényben - jelentette be a tv-ben Vang Le-csüan (Wang Lequan), a kommunista pártnak a régió élén álló vezetője az Új Kína híradása szerint.

Kevés a hiteles információ a helyzetről
    
A párttitkár kijelentette: el kell kerülni az etnikai csoportok közötti összeütközéseket. "Teljesen szükségtelennek" nevezte, hogy előzőleg hanok egy csoportja az utcára vonult, tiltakozásul amiatt, hogy ujgurok a hét végén Urumcsiban rátámadtak kínai járókelőkre. 
    
A helyzet kedden is feszült volt Urumcsiban, a város több pontján voltak tüntetések. Han és ujgur csoportok kora este kövekkel hajigálták meg egymást, helyszíni jelentések szerint néhányan megsérültek; rohamrendőröket vezényeltek az utcákra, hogy amennyire lehet, fenntartsák a rendet.
    
Nyugati hírügynökségek tudósítói látták, hogy rövid dulakodás zajlott le a demonstrálók és a rend fenntartására kivezényelt rohamrendőrök között. Az újságírókat - nagyjából 60-at - a kínai kormányzat tájékoztatási hivatalának szervezésében vitték körbe Urumcsiban, hogy bemutassák nekik a vasárnapi lázongás következményeit.
    
A kínai rendőrség 1434 embert vett őrizetbe a zavargásokkal összefüggésben. A hatóságok több ezer felfegyverzett rendőrt és katonát vezényeltek a térségbe. A mobiltelefonok és az internet működését korlátozzák, számos helyen ellenőrzőpontokat állítottak fel.

Visszautasított vádak
   
Elutasította az Ujgur Világkongresszus Egyesült Államokban élő vezetője azokat a kínai állításokat, amelyek szerint ő szította és irányította volna a nyugat-kínai Hszincsiang (Xinjiang) tartományban kitört, 156 halálos áldozatot követelő zavargásokat. 
    
Rebíja Kadír újságíróknak azt mondta, hogy a Kínában élő bátyját hívta fel telefonon, amikor tudomást szerzett az eseményekről, és csak figyelmeztetni akarta rokonait, hogy maradjanak távol a demonstrációktól. "Az, hogy felhívtam a testvéremet, nem jelenti azt, hogy én szerveztem volna az egész eseményt" - mondta Kadír. 
    
A 62 éves ujgur üzletasszony, aki korábban parlamenti képviselő volt Kínában, négy éve él száműzetésben az Egyesült Államokban. 2000-ben nyolc év szabadságvesztésre ítélték államtitkok külföldre való kiszolgáltatása miatt, de 2005-ben egészségügyi okokra hivatkozva, ám valójában az Egyesült Államokkal kötött alku eredményeként a kínai hatóságok szabadon engedték.
    
Eközben az Iszlám Konferencia Szervezete (ICO) "mélységes aggodalmát" fejezte ki a Urumcsiban, a többségében muzulmánok lakta északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang) autonóm régió székhelyén kitört zavargások miatt. 
    
Közleményében az ICO szóvivője bírálta az "aránytanul nagy erő alkalmazását", és felszólította Pekinget: folytasson "tisztességes vizsgálatot a súlyos incidensek ügyében és gyorsan állítsák bíróság elé (a zavargások) felelőseit".

A közép-ázsiai ujgur közösség szerint "elkínaiasítás" zajlik

A közép-ázsiai ujgur közösség kemény szavakkal bírálja a kínai vezetést a Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang) autonóm régiót megrázó zavargások miatt, ahol a török nyelvcsaládhoz tartozó nyelvet beszélő muzulmán kisebbség "elkínaiasítás" áldozatának vallja magát.

Szerintük semmi kétség, hogy a zavargás, amelyben vasárnap hivatalos adatok szerint 156-an haltak meg és több mint ezren megsérültek, az Északnyugat-Kínában, azaz a Kazahsztánnal és Kirgizisztánnal, két türk nyelvű volt szovjetköztársasággal határos területen élő nép elleni több évtizedes elnyomás következménye.
    
Ez az érzés annál is erősebb, mivel a Közép-Ázsiában élő félmillió ujgur azoknak leszármazottja, akik az 1930-1940-es években, a független "Turkesztán" megalapítására tett két elbukott kísérlet (1933-34 és 1944-49) után Kínából menekültek el. 
    
"A kínai hatalom provokálta ki ezeket a zavargásokat Hszincsiang térségében, mert ott napról napra erősödik a Kína által terrorszervezetként feltüntetett Ujgur Világkongresszus befolyása" - hangsúlyozta Rahimdzsan Hapiszov, az Ittipak kirgizisztáni ujgur szervezet képviselője. Kirgizisztánban mintegy 50 ezer ujgur él.
    
Peking az Egyesült Államokban élő másként gondolkodó, Rebíja Kadír vezette Ujgur Világkongresszust vádolja a vasárnapi zavargások szításával és irányításával.

Népirtás az ujgurok ellen

Kazahsztánban, ahol a legnépesebb - mintegy 220 ezer lelket számláló - ujgur közösség él, ugyanilyen éles szemrehányással illetik Pekinget.
    
"Az ujgurok békés tüntetéssel akartak tiltakozni a kormány velük kapcsolatos politikája ellen, de a rendőrség tragikus kimenetelt adott az eseményeknek" - vélte Torgan Rozahunov, az itteni Ujgur Kulturális Központ igazgatóhelyettese.
    
"Ezek az események sértik az emberi jogokat. Az ujgur nép ellen valóságos népirtás zajlik, és kínai hatóságoknak felelniük kell bűneikért a nemzetközi közösség előtt" - tette hozzá.
    
A kazah és kirgiz hatóságok eddig nem reagáltak a hszincsiangi eseményekre. Némi nyugtalanságról tanúskodik, hogy a kazah külügyminisztérium kérte Pekinget, ne adjon vízumot azoknak a kazah állampolgároknak, akik a zavargások sújtotta térségbe szeretnének látogatni. Kirgizisztánban pedig menekültáradattól tartanak.
    
"Figyelemmel kísérjük a kínai helyzetet, és haladéktalanul megtesszük a szükséges intézkedéseket egy esetleges menekültáradat megakadályozására" - közölte a kirgiz nemzetbiztonsági bizottság egyik nevének elhallgatását kérő illetékese.
    
Sem Kazahsztán, sem Kirgizisztán nem támogatja az ujgur "nemzeti ügyet", és rendszeresen kiadnak Kínának feltételezett ujgur nacionalistákat.


A han etnikumhoz tartozó tüntetők botokkal, vascsövekkel, lapátokkal és késekkel felszerelkezve vonulnak Urumcsiban, a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm ((Xinjiang)Terület székhelyén 2009. július 7-én, két nappal a 156 halálos áldozatot követelő zavargások után. Korábban ujgur tüntetők tiltakoztak a hétvégi rendőrségi fellépés ellen és követelték letartóztatott családtagjaik szabadon engedését. Az etnikai csoportok közötti összeütközések elkerülése érdekében kijárási tilalmat vezettek be a városban. (MTI/EPA/Diego Azubel)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!