Hírek

2009.08.04. 19:59

Európa a világhálóra költözött - Több mint ötmillió magyar internetezik rendszeresen

Brüsszel - Az európaiak immár 56 százaléka rendszeresen, hetente legalább egyszer használja az internetet - derült ki a digitális versenyképességről szóló, kedden közzétett európai bizottsági jelentésből.

MTI

Öt évvel ezelőtt a rendszeres internethasználók aránya a mostaninak csupán harmada volt. A fejlődés további mutatója, hogy az említett 56 százaléknak a 80 százaléka nagy sebességű internetkapcsolattal, széles sávval rendelkezik. Ezzel Európa világvezető lett a szélessávú internet területén.
    
A jelentés másik megállapítása szerint "Európa a világ első igazán mobil kontinense, hiszen a mobiltelefon-előfizetések száma meghaladja a lakosok számát" - a penetráció mértéke 119 százalékos. 
    
A korosztályok szerint lebontott adatokból kiderül, hogy a 16 és 24 év közöttiek a legaktívabb internethasználók: 73 százalékuk rendszeresen vesz igénybe fejlett szolgáltatásokat az online tartalom létrehozására és megosztására. Az egész EU-lakosság átlagára vetítve ez az arány 35 százalék. A 24 év alatti európaiak 66 százaléka naponta használja az internetet, ezzel szemben az uniós átlag 43 százalék. 
   
E "digitális generáció" 33 százaléka - a kérdezőbiztosoknak adott válaszok szerint - nem hajlandó semmit fizetni az online tartalom, például videók és zene letöltéséért vagy megtekintéséért. Mintegy 10 százalékuk azonban már fizetett ilyen szolgáltatásért.
    
A jelentés megállapítja, hogy az internethasználat mértéke ugrásszerűen meg fog emelkedni, amikor e nemzedék megkezdi szakmai pályafutását, és egyre fokozottabban alakítja, uralja a piaci tendenciákat. 
    
"A hagyományos piaci modellek megtorpanásával a vállalkozásoknak a felhasználók új nemzedéke számára vonzó szolgáltatásokat kell majd kínálniuk, a jogalkotóknak pedig törekedniük kell olyan feltételek kialakítására, amelyek egyrészt megkönnyítik az új online tartalomhoz való hozzáférést, másrészt biztosítják, hogy a tartalom létrehozói díjazásban részesüljenek" - olvasható az EU legfőbb végrehajtó testületének dokumentumában.
    
Az áttekintés felhívja a figyelmet arra, hogy Európának az eddiginél is többet kell tennie a globális versenyképességért.

Az elért eredmények mellett az is tény, hogy az uniós polgárok harmada még sosem használta az internetet. A fogyasztók csupán 7 százaléka vásárolt már online valamely másik tagállamban. Az Egyesült Államok és Japán még mindig megelőzi Európát az információs és kommunikációs technológiákba és a nagy sebességű, széles sávú kommunikációs eszközökbe való beruházások, valamint az innovatív piacok - például az online reklámok - fejlesztése terén.
    
A jelentés szerint a rendszeres internethasználók aránya Magyarországon megegyezik az 56 százalékos EU-átlaggal. Ugyancsak azonos a magyar mutató az uniós átlaggal a napi internethasználókat tekintve, ami 43 százalék. Azok aránya azonban, akik még soha nem használtak internetet, az uniós átlagot jelentő 33 százalékhoz képest magasabb, 37 százalék.
    
A magyarok az uniós átlagnál szívesebben töltenek le az internetről játékprogramokat, viszont kevésbé használják banki műveletek lebonyolítására a világhálót. Az átlagnál kevésbé vásárolnak árucikkeket vagy szolgáltatásokat az interneten, viszont nagyobb mértékben szeretnek saját tartalmat feltölteni. Magyarországon az EU-átlagnál magasabb a DSL-lefedettség, mégis az uniós átlagnál alacsonyabb a széles sávú előfizetések részaránya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!