Hírek

2009.08.25. 14:23

Romagyilkosságok: kártérítési pert indítanak a tarnabodi fogva tartottak

Budapest - Kártérítési pert indít a rendőrség ellen az a három roma fiatalember, akiket közel 11 hónapig tartottak előzetesben a tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadás gyanújával, és csak a feltételezett valódi tettesek elfogása után kerülhettek szabadlábra - közölte Magyar Elemér ügyvéd az MTI-vel.

MTI

Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője a hat halálos áldozatot követelő romák elleni sorozattámadás felderítéséről tartott keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Debrecenben péntekre virradóra elfogott négy férfi közül kettő gyanúsítható 2008. szeptember 29-én Tarnabodon történt fegyveres és Molotov-koktélos támadással, ezért az ügyben már korábban előzetes letartóztatásba került három embert szabadon engedték.
    
Magyar Elemér, a férfiak ügyvédje az MTI-nek adott nyilatkozatában kijelentette: a három roma származású tarnabodi fiatalember nevében a majd egy évig tartó fogva tartásuk miatt kártérítési pert indít a rendőrség ellen. Közlése szerint 10-10 millió forintos nem vagyoni kártérítés iránti keresetet nyújtanak be, emellett bocsánatkérést is várnak a hatóságok részéről.
    
Az ügyvéd azt mondta: a fiatalkorú Németh Renátó, a már felnőtt korú Szabó Adorján és Pusoma János az előzetes letartóztatásban együttműködött a hatóságokkal, de végig tagadták a bűncselekmény elkövetését, és közvetett bizonyítékok alapján gyanúsították meg őket.
    
A három férfit a tarnabodi támadással összefüggésben a bűncselekmény másnapján helyezték előzetes letartóztatásba több emberen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt tanúvallomások és nyomszakértői adatok alapján. A múlt pénteki elfogás után azonban kiderült, hogy a támadást, amelyet a romák elleni támadássorozat részeként kezeltek, a most elfogott gyanúsítottak követték el, ezért a három férfi ellen megszüntetik az eljárást.

Az NNI vezetője keddi sajtótájékoztatón azt közölte, hogy a rendőrség azért gyanúsította meg a három férfit a tarnabodi bűncselekmény elkövetésével, mert egy tanú arról számolt be, hogy a támadást megelőző napokban egy lefűrészelt csövű vadászfegyvert láttak az egyik férfinál, akinek a ruházata hasonlított a támadók vélt viseletéhez, és a nyomszakértők lőpornyomokat találtak a kezükön és ruházatukon. A gyanúsítottak letartóztatása ellenére az NNI 120 fős külön egysége azért kezelte mégis a tarnabodi bűncselekményt a romák elleni támadássorozat részeként, mert az elkövetés módja, az időpont, a sértetti kör és más egyéb körülmény erre utalt - mondta Petőfi Attila dandártábornok keddi sajtótájékoztatóján.
    
Magyar Elemér erre reagálva az MTI-nek azt mondta: védenceinek soha nem volt fegyverük, soha nem lőttek, lőpormaradványok csak akkor kerülhettek rájuk, amikor a kommandósok elfogták őket. 
    
Az ügyvéd, aki a férfiak letartóztatásától kezdve ellátta a védőügyvédi feladatokat, azt mondta: a börtönben roma származásuk, és a bűncselekmény-sorozat miatt "irtózatos és megalázó módon" bántak védenceivel, és szerinte az is megalázó viselkedés a hatóság részéről, hogy bár két embert még hétfő este elengedtek, Szabó Adorjánt csak kedd délben szabadulhatott az előzetes letartóztatásból, mert egy korábbi szabálysértési pénzbüntetését nem fizette be, és azt időközben letöltendő börtönbüntetésre változtatták át. Az ügyvéd szerint a fiatalembernek 10 napot kellett volna börtönben töltenie, ugyanis a kirótt bírságot családtagjai azért nem fizethették be, mert "lejárt a hivatali munkaidő".
    
Magyar Elemér emlékezetett, hogy néhány évvel ezelőtt,egy másik ügyfelét, Pusoma Dénest ártatlanul ítélték el, majd miután elfogták a valódi tettest, és szabadlábra került, öngyilkos lett. Tragédiájából film is készült.
    
Egy másik gyilkossági ügyben egy magyarcsanádi testvérpárt gyanúsítottak meg, és 15 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban, amíg a bíróság jogerősen fel nem mentette őket. A bíróság által "primitívnek nevezett" Gán fivérek 1,2-1,2 millió forint nem vagyoni kártérítést kaptak.
    
Burka Ferencet és fiát szintén ártatlanul ítélték el gyilkosság vádjával 15 év, illetve 13 év fegyházra, és csaknem hat évet ültek börtönbe, majd az ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet és szabadon engedte a két szintén roma férfit.
    
Az apa és fia eredetileg 50-50 milliós kártalanításra tartott igényt. A hosszú hónapokig tartó pereskedésben végül egyezség született a felperesek és a magyar állam nevében eljáró Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium között. Eszerint idősebb Burka Ferenc 20 millió, ifjabb Burka Ferenc 25 millió forint kárpótlásban részesül. Ez a Magyarországon valaha megítélt legmagasabb összegű állami kártalanítás indokolatlan büntetés miatt. 
    
Magyar Elemér, aki Pusoma Dénes ügyéről drámát is írt, valamint a film elkészítésében is segítette Ragályi Elemér filmrendezőt, az MTI-nek kijelentette: "pályafutásom alatt azt tapasztaltam, hogy cigányok esetében a bírák jóval kevesebb bizonyítékkal is megelégszenek ahhoz, hogy elmarasztaló ítéletet hozzanak".


Szabó Adorján (k) szabadulását ünnepli testvére, Szabó Sándor (b), és Sztojka Attila Szabó Adorjánék tarnabodi házának udvarán, miután megszüntették azoknak a férfiaknak az előzetes letartóztatását, akik korábban azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert azzal gyanúsították őket, hogy 2008. szeptember 29-én ők követték el a tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadást. A Nemzeti Nyomozóiroda ezzel a bűncselekménnyel is 2008. augusztus 21-én Debrecenben elfogott négy férfit gyanúsítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!