Hírek

2009.09.08. 11:57

Hungarista kiképző tábor német újnácikkal: vizsgálódik az NNI

Budapest - A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálja az ügyet, ellenőrzi a sajtóban napvilágot látott információk valóságtartalmát - mondta kedden az NNI szóvivője az MTI-nek azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, melyek szerint Győr-Moson-Sopron megyében náci kiképzőtábor működött.

MTI

Bartha László azt is közölte, hogy eddig a táborral kapcsolatban nem kaptak bejelentést.

Az M1 Híradó hétfői információi szerint Bőny külterületén működött az a fegyveres hungarista kiképzőtábor, ahol júliusban német neonácik is gyakorlatoztak.  Az MTV képeinek tanúsága szerint még mindig ki van függesztve a házirend, amely szerint a tábor területére melegek, zsidók és cigányok nem léphetnek be.
    
A Magyarországi Munkáspárt 2006 szombaton nyílt levélben kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől, indítson vizsgálatot a német neonácik júliusban tartott magyarországi kiképzése ügyében. A Vajnai Attila elnökhelyettes által küldött levélben az áll, hogy a Junge Welt német újságból tudomásukra jutott: a német neonácik júliusban a Magyar Nemzeti Arcvonal katonai táborában közelharc- és fegyveres kiképzést kaptak. 
    
"A Magyar Köztársaság az 1947-es párizsi békeszerződés aláírásával vállalta, hogy feloszlatja a területén működő náci szervezeteket, és megakadályozza új szervezetek alakítását, azok működését" - áll a levélben, melyet Vajnai Attila mellett Tamás Gáspár Miklós filozófus, Droppa György, a Zöld Baloldal elnöke, Trasciatti Attila, a Fiatal Baloldali Unió képviselője, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasiszta Liga elnöke és Gold József Márton, a Civil Parlament Szövetség elnöke írt alá.
    
A Junge Welt Cél a megsemmisítés című írásában a nemzetközi "baráti kört" ismertetve kitért arra, hogy e csoportok egyik internetes oldalán június végén figyelemfelhívó előzetes jelent meg a militáns Magyar Nemzeti Arcvonal félkatonai táborában július 10-e és 14-e között sorra kerülő kiképzésről. 
    
A Népszabadság május 8-ai számában írt arról, hogy katonai gyakorlatokat tartanak és harcászati táborokat szerveznek a hungaristák, folyik a kiképzés: a demokrácia pusztulására, a "tűzben, mocsokban és vérben születő új világ eljövetelére készülnek". 
    
A Magyar Nemzeti Arcvonal a kilencvenes évek végén bukkant fel a magyar sajtóban: 1997-ben ez a szervezet tartotta az első megemlékezést Budapesten arról, hogy 1945. február 11-én a több tízezer német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített Budai Várból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!