Hírek

2009.09.30. 02:27

Minőség mindenütt

Répcelak - A városi önkormányzat támogatásából megvalósul az őszi szünet végéig a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola legrégebbi épületszárnyában a világítás-korszerűsítés.

Vas Népe

Az új tanév sikerei természetesen elsősorban nem az iskolaépület minőségén múlnak, hanem a lelkekén - jelentette ki az igazgató. Az ott dolgozók, az ott tanulók tulajdonságai, képességei, ismeretei a mérvadóak. A szeretetelvű pedagógiában kell naponta jól vizsgázniuk. Az idei tanév a tanítási módszereket illetően sok változást hoz az 1., az 5. és a 6. évfolyamon. Répcelak önkormányzata a Társadalmi Megújulás Operatív Programban uniós támogatást nyert a közoktatási intézményekben megvalósítandó kompetencia-fejlesztésre. Ennek keretében a szövegértés, a matematikai gondolkodás, a szociális képességek és készségek fejlesztése kap különösen nagy hangsúlyt szeptembertől. A megvalósítás néhány fontos elemét is megemlíti Szoporyné Szabó Piroska. Ilyen a tantárgytömbösített oktatás bevezetése rajzból és technikából az 1., 5. és 6. osztályban. Az öko-projekt március és május között, a víz világnapjától a madarak és fák napjáig. Lesznek évfolyamszintű programok, és az egész iskolát megmozgató közös tanórán kívüli programok is. Eddig is voltak témahetek (Móra- hét a névadó munkásságáról, anyanyelvünk kincseiről, szépségéről, tavaly reneszánsz hét a művészeti tárgyakat tanítók szervezésében), most ebben a pályázatban újabbak szervezését vállalták.

A tartalmi fejlesztést szolgáló TÁMOP-pályázat az eddigi legnagyobb összegű támogatás az intézmény életében. - Arra kell törekednünk - hangsúlyozta az igazgató -, hogy a program zárásakor elmondhassuk: nemcsak pénzügyileg jelentős program ez, hanem a tanulóknak és a pedagógusoknak is sok-sok segítséget jelent, fejlődést indukál, és rengeteg pozitív tapasztalattal szolgál.

A tanítási módszereket illetően hoz sok változást az idei tanév néhány osztályban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!