Hírek

2009.09.30. 02:29

Új szemlélettel

Őriszentpéter - Projektindító rendezvényt tartottak múlt kedden délután az őriszentpéteri Körzeti Általános Iskolában. A kompetencia alapú oktatást ismerhették meg bővebben az érdeklődők.

Varga Nóra

Az intézményt fenntartó önkormányzatok polgármesterei, a helyi jegyző és aljegyző, valamint a különböző szervezetek vezetői - akikkel a program során kapcsolatba kerülnek az oktatási intézmények dolgozói - vettek részt a kompetencia alapú oktatásról szóló projektindító eseményen.

A Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁ- MOP) a Kompetencia alapú nevelés és oktatás az Őrségben című projektre mintegy ötvenmillió forintot biztosít az irányító hatóság az őriszentpéteri Körzeti Általános Iskolának, a Bajánsenyei Tagintézménynek és a Katica Óvodának.

A rendezvényt Horváth László iskolaigazgató és egyben projektmenedzser nyitotta meg. Ezt követte Bogáthné Erdődi Judit előadása, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ szakmai igazgatóhelyettese. Beszélt a pályázat előzményéről, lehetőségeiről, és egyben a nehézségeiről is. Majd a projekt részletes prezentációs bemutatása következett. A projektmenedzser ismertette a jelenlevőkkel a kompetencia alapú oktatásról való tudnivalókat. Elmondta, hogy a Körzeti Általános Iskola Őriszentpéter közel 25 millió forintot, a bajánsenyei tagintézmény mintegy 15 millió forintot, a Katica Óvoda pedig 7 millió forintot nyert el. A pedagógusok összesen 1950 óra szakmai továbbképzésen vesznek részt, az intézmények 420 óra szakmai tanácsadásban, mentorálásban részesülnek. A program a 2009/2010-es tan-évet öleli fel, de a fejlesztéseket felmenő rendszerben a következő tanévben is folytatni kell. A pályázat elsősorban a kompetencia alapú oktatás szakmai megvalósítását támogatja (70 százalékban), eszközbeszerzésre 18 százalék jut. A konkrét megvalósítandó feladatokról is szólt az intézmény igazgatója. A teljesség igénye nélkül néhány érdekes, kötelező elemet említett. A két iskolában az advent, az óvodában pedig az évszakok múlása a nemzeti parkban lesz a három hetet meghaladó projekt. Témahetet szerveznek, a tantárgytömbösített oktatás (rajz-technika), mozgásfejlesztés játékkal program (óvodában) megvalósítása is szerepel a projektben.

Az előadás után a büfében svédasztalos fogadás várta a pedagógusokat és a vendégeket. A kötetlen beszélgetés után következtek a szekcióülések. Itt már csak a pedagógusok és az előadást tartó kompetencia mentorok vettek részt. Öt teremben zajlottak tovább az események. Külön vonultak a szövegértés-szövegalkotás, a matematika, a német nyelv, a szociális és életvitel kompetencia programot alkalmazók, valamint az óvodai programcsomagot bevezetők. A szövegértés-szövegalkotást az első és a hatodik osztályban, a matematikát a második és ötödik osztályban, a német nyelv kompetenciát a negyedik osztályban vezetik be. Az intézmény valamennyi pedagógusa szakjának megfelelő, illetve az őt érdeklő kulcskompetencia előadáson vett részt.

A pedagógusok választ kaptak a projekttel kapcsolatos kérdéseikre a kompetencia mentoroktól. A munka már el is kezdődött, Jeles napok a természetben címmel őszi túrán vehettek részt az őriszentpéteri iskola diákjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!