Hírek

2009.10.07. 02:27

Huszonnégy város összefogott - határon átnyúló kapcsolatok is épülnek

Fürstenfeld, Körmend - Október elsején huszonnégy város írt alá egy olyan közös okmányt, amely meghatározhatja saját, valamint térségük jövőjét.

Bajdó Bettina

Eleddig nagy régiókról álmodtak a stratégiai tervezők, ha adott beruházásról, uniós pénzelosztásról kellett dönteni. A kereskedelem viszont a kisebb régiókra hajtott, ott építették ki pozícióikat, telepedtek meg sorra a plázák, szupermarketek. Az 5-25 ezer lakosú településeken éppen úgy, mint a nagyvárosokban.

Igazából a középvárosok látják az előnyök mellett a kisrégiós, városbeli kereskedelmi terjeszkedés hátrányait. Bezárt kisboltok, növekvő helyi munkanélküliség, s vele növekvő szociális kiadások, valamint csökkenő adóbevételek. A 24 város összefogása azonban új fejezetet nyithat a környező kisrégiók töténetében. A fürstenfeldi együttműködési okmány aláírásán jelen volt és felszólalt Bebes István körmendi polgármester is.

- Tényszerű és szoros lesz az együttműködés: határon átnyúló kapcsolatok épülnek, mégpedig az évi gyakorisággal megrendezett háromoldalú szakértői kon-ferenciákon, tanulmányutakon - jelentette ki a városvezető. Aki szerint a fürstenfeldi okmány konkrétumokra is kitér.

- Közös kiadványok, filmek, kalendáriumok készülnek, egységes városi idegenvezetést kínálunk. Az együttes munka elvezethet minket saját érdekeink védelméhez.

A Stadthalléban mintegy ezer ember előtt zajlott az aláírási ceremónia, amelynek kapcsán több helyi és uniós potentát is felszólalt. Werner Gutzwar helyi polgármester külön is kiemelte a körmendiekkel való együttműködést, mondván: ha nívós kultúra, akkor ez a magyar város jut az eszébe. Mintha szavait igazolnák, az ünnepi műsorban a Béri Balogh Ádám táncegyüttes aratta a legnagyobb sikert. Fantasztikus koreográfia, átlényegített tér, bravúros kombinációk: a végén százak ovációztak.

- Ez nagy megtiszteltetés és öröm számunkra - mondta el Korbacsics Tibor, a Körmendi Kulturális Központ igazgatója.

- Úgy látom most, hogy a középvárosok igazi érdekvédelem felé tartanak, kivédhetik az óriások, a multik nyomását. Vagy éppen integrálhatják törekvéseiket - hallottuk.

Ez utóbbival kapcsolatban Walter Imp, a 24 város programfelelőse hangsúlyozta: vállalkozói találkozókat szerveznek, adatbázist alakítanak ki, s mindezt a résztvevő városok érdekében.

- Nagyon jól működnek a városutalványaink, az általunk jegyzett térségre ennek révén 18 millió euró érkezett. Ezáltal új munkahelyek teremtődtek. Harmincnégy bank ad már ki utalványt, ez igen előremutató. Azt hiszem, itt és most, október 1-jén elkezdődött valami új a partnervárosok javára - mondta.

Az okmányt a városok polgármesterei írták alá. Magyar részről a szövetség tagja lett Őriszentpéter, Lenti, Letenye, Zalalövő, Szentgotthárd és Vasvár. Az utóbbi vezetője, V. Németh Zsolt is ott volt az ünneplő tömegben.

- Nagyra tartom az itt történteket, ez egy igazi civil ügy: minden kisvárosi polgárt érinthet. Azt hiszem, Vasvár, vele a Hegyhát sajátos érdekei is megjelenhetnek majd a közös munka során - fogalmazott a honatya.

A Stadthalléban az est folyamán sorban bemutatkoztak az egyes városi települések és egyesületek. Az Oszkói Hegypásztor Kör standja előtt mindig sokan nézelődtek, kóstolgattak. Igazi ínyencségeket kínáltak, köztük dióolajat. A színpadon egymást érték a táncosok, énekesek. Meglehet, tényleg egy új és közös jövő alapjait rakták le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!