Villon balladákat adott elő Tihanyi László a Nádasdy-vár Pinceklubjában

Tihanyi László szinte azóta, hogy a középiskolában beleolvasott egy verseskötetbe, kedveli Villont.  Annak pedig már több mint negyven éve. Utánaolvasott, járta a könyvtárakat, és már annak is harmincöt éve, hogy Villon megzenésített verseivel először színpadra lépett.

Legutoljára pedig a sárvári pinceklubban adta elő a balladákat egy fekete lepel előtt, melyen stílszerűen egy akasztó kötél lógott. Nem véletlen, hisz a gitárművész kedvence nem élt éppen követésre méltó életet. Többször halálra ítélték életében, többször volt börtönben, siralomházban, de szerencséjének köszönhetően soha nem hajtották végre az ítéletet. Vagy mégis? Ugyanis halálának körülményei és időpontja a mai napig nem ismert.

Utolsó nyom az volt utána, hogy egy kivégzési döntés kegyelmi kérvényeként egy verset írt a parlamenthez, talán ennek hatására, vagy köztiszteletben álló nevelőapja emléke miatt a halálos ítéletet száműzetésre enyhítették. A zsivány költő gondolatvilága, amikor azokat papírra vetette, általában a nők, Párizs, és főleg a börtönök halálszagú légköre körül forgott.

Talán senki nem volt olyan sokszor közel az akasztófához, mint ő. Így valóban autentikus forrásból tudhatjuk meg azt, hogy az élet mulandó. A halál könyörtelenül eljön mindenkiért, és azt is hallhattuk az előadásban, hogy ki hogyan viselkedik az utolsó pillanatban a dallamosan hangszerelt, irgalmazz nékünk Jézus herceg refrénű Haláltánc-ballada című Faludy Ferenc-fordításból.