Hírek

2009.12.01. 13:31

MSZMP, ejtőernyősök, Munkásőrség

Naponta sértenek határt az Írottkőnél a turisták, akik ezért a magyar sorkatonákat szidalmazzák. A volt pártmunkások utcára kerülnek, miközben az emdéefes Nagy Árpád Grazban Kohl kancellárral diskurál. És közeleg a karácsony.

Kozma Gábor

Az Írottkőnél levő építményt az osztrákok emelték 1924-ben úgy, hogy a lépcsőfordulók Magyarországra estek. Aki felsétál a kilátó tetejére, az legalább hatszor sért határt, s ez ebben az évben még bűncselekmény. "Ne szidalmazzák a katonáinkat, nem mi tehetünk a helyzetről. Az osztrákok nem engedik a belépést", ad ki egy állásfoglalást a határőrség szombathelyi vezérkara. A nyiladozó demokrácia első próbája ez, mintahogy az is: a győri Rába Magyar Vagon és Gépgyár árad. A Tér-Kép című hetilap sorozatában az igazgató, Horvát Ede diktatórikus alakja vázolódik fel (erre kontráz aztán nem sokára a Vas Népe cikkírója, leszögezvén: Ede marad. Nem maradt). Amúgy a Rába a nemzeti ipar egyik fellegvára.

Megalakul az MSZP szombathelyi városi elnöksége, Szűcs Gáborral az élen. Tagok: Tóth Andor, Gonda György, Németh István, Dröszler Zsuzsanna, Simon József, Bolfán László, Dugmanits Csaba, Sebestyén Zsolt. E napokban bocsátanak el mindenkit a volt MSZMP-től, 75 főállású pártmunkás kerül az utcára. Bár jól képzettek, diplomások, nem merik alkalmazni őket. Elterjed el egy új fogalom: ejtőernyős.

Nagy Árpád főiskolai tanár, az MDF külügyi bizottságának vasi tagja Grazban szólal fel egy konferencián. Nagy sikerrel, mert még Kohl kancellár is fogadja, diskurálnak egy jót.

A közelgő karácsony ellenére alig nőtt az üzletek forgalma, az emberek pénztelenek. A kisboltok alig élnek meg. Egy nyugdíjas felháborodott levelet ír a sajtónak. Kifogásolja, hogy 80 forint a fenyőfa métere...

A megye legjobb boltja címet érdemli ki a Gazda Áruház, amelyet ekkor fedeznek fel tömegével az osztrákok. Az országos fogyasztási szövetkezet díját Kazári Károly, a népfront megyei titkára adja át, taps. 
 
Csak nem akar elnyugodni a Munkásőrség leszerelésének ügye. Többen is megvádolják a szervezetet, hogy a megyében kétszáz géppisztolyt átmentettek. A hírre a volt parancsnok, Takács József ezredes reagál: Felelőtlen rágalom, sőt disznóság ezt állítani! Ennyi fegyverből 20 ezer lövedéket lehet kilőni egy perc alatt! Ennyi fegyverrel az egész megyét sakkban lehetne tartani, háborog.

Háborog Horváth János, a megszűnő Népi Ellenőrzési Bizottság megyei vezetője is. Támadnak minket, pedig nyitott, demokratikus szervezet vagyunk. A szakszerűség, a humánum és a hitelesség tesz azzá bennünket. A baj csak az, hogy a KNEB-NEB a párt  civil ökle volt. De nem kell félni, már várják őket az ÁSZ-ban.

Közjáték a megyei tanácsülésen. A terembe egy jáki férfi akar behatolni, előadni telekproblémáját. Feltatóztatják, de kap időpontot. Árvai György, Birosz Béla, Markovits Tihamér és Dániel Emil személyében területi választási bizottságot választ a tanácsülés, az ellenzék javaslatait leszavazzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!