Hírek

2010.02.18. 15:02

Információs nap a civil pályázatokról

A civil szervezeteknek már csak egy szűk hónapjuk van arra, hogy beadják működési célú pályázataikat a Nemzeti Civil Alapprogramhoz.

Tersztyánszky Krisztina

A leadási határidő március 16. Mivel a pályázatok elkészítésének és elbírálásának módja az idén is változott, csütörtökön információs napot tartottak az érdeklődőknek.

Az idei pályázati év újdonsága, hogy megszűntek a régi megszokott költségvetési sorok. Az új rendelkezés szerint a civil szervezetek kiadásaikat a korábbi négy helyett három nagy csoportba sorolhatják. (Ezek a dologi kiadások, a foglalkoztatás és emberi erőforrás költségei, valamint a tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése). 

Az információs nap résztvevői azt is megtudhatták, hogy a Nyugat-Dunántúli Regionális Kollégium a korábbi évektől eltérően lehetőséget biztosít új alsorok nyitására irányuló szerződésmódosítási kérelmek benyújtására.

A helyileg illetékes kollégiumon kívül az érdeklődők tájékoztatást kaptak azokról a pályázati lehetőségekről is, amit a civil szolgáltató, fejlesztő és információs kollégium, a demokrácia és partnerség fejlesztési kollégium, valamint a civil kapcsolatok és európai integráció kollégiuma kínál ebben az évben.

A pályázatokat kezelő ESZA nonprofit Kft. programvezetője a korábbi évek tipikus hibáiról is szólt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!