Hírek

2010.03.10. 06:19

Egyre kevesebb a tanköteles gyerek Sárváron

A városi önkormányzat ez év szeptemberétől az általa fenntartott általános iskolában 2-2 első osztály indítását tervezi. A beiskolázási körzetek kialakításánál figyelembe vették a hátrányos helyzetű tanulók számát.

Erős D. Zoltán

Ugyanakkor három olyan gyermek van, aki Sárváron lakik, ám nem a város általános iskolájába tervezik beíratni. Két tanköteles vonatkozásában a szülők bizonytalanok, ketten pedig elköltöznek a városból.

A csényei óvodából az előzetes tájékozódás alapján nem várható porpáci vagy bögöti gyermek beíratása az intézményfenntartó társulás iskoláiba. A két tanköteles bögöti gyermek valószínűleg a Szent László Katolikus Általános Iskolában kezdi majd az első osztályt.

A többi, 148 tanköteles közül 24 sárvári marad még egy évre az óvodában, míg további 12 beiskolázásáról a nevelési tanácsadó, illetve a szakértői bizottság dönt. Az előzetes felmérések szerint a 112 gyerek szülei közül 47 a Nádasdy Tamás, 38 a sárvári Gárdonyi Géza, 27 pedig a Szent László Katolikus Általános Iskolába szeretné gyermekét beíratni. Mindebből következően az önkormányzati általános iskolákban négy első osztály indítása lenne indokolt.

A közoktatási törvény szerint az önkormányzatnak kell meghatároznia az általános iskola felvételi körzetét. Ennek során figyelembe kell venni az indítható osztályok számát, valamint az esélyegyenlőségről szóló jogszabályi rendelkezést.

Amennyiben a településen több általános iskola működik, akkor meg kell határozni a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek a településen, illetve a felvételi körzeten belüli arányát. A jogszabályi előírás szerint ez utóbbi legfeljebb tizenöt százalékkal lehet magasabb a települési aránynál.

Sárváron a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók alapvetően néhány utcában laknak, amelyek többsége a Gárdonyi iskola felvételi körzetéhez tartozik. A jogszabálynak való megfelelés érdekében szükségessé vált a korábbi beiskolázási körzetek bizonyos fokú módosítása, amelynek eredményeként az arányok kiegyenlítődnek.

A beiratkozás során alapelvként kezelik a szabad iskolaválasztást. Az iskola igazgatója először az intézmény működési körzetében lakó, a tankötelezettséget elérő diákokat köteles felvenni. Ezt követően pedig a nem a működési körzetben lakó gyermekek felvételére kerülhet sor a jelentkezés sorrendjében a közoktatási törvényben előírt maximális létszámig. Ez vonatkozik a Sárvár-Bögöt- Porpác-Sitke Intézményfenntartó Társulás területén élő tanulókra is.

A városkörnyék további településeiről jelentkező tanulók pedig csak a dr. Dénes Tibor sárvári polgármesterrel történő egyeztetés után vehetők fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!