Hírek

2010.03.08. 13:08

Felújítás alatt a Zanati úti hajléktalanszálló

Tartanak a munkálatok a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. Zanati úti szállóján. Május végéig korszerűsítik az épületet, és új közösségi tereket is kialakítanak.

Farkas Eszter

Javában tartanak a munkálatok a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. Zanati úti szállóján. A tervek szerint május 31-ig Európai Uniós  pályázati pénzből, kívül és belül is korszerűsítik az épületet, nagyobb szobákat alakítanak ki, bizonyos helységekben kicserélik a nyílászárókat, étkezőket, konyhákat és mosodai részeket, továbbá terápiás szobákat hoznak létre.

- Nagyon jól haladnak a munkálatok, reményeink szerint május 31-re befejeződik a felújítás. Az alsó szint az előtér kivételével már készen van. Itt lesz az éjjeli menedékhely. A felső szinten befejeződtek a gépészeti és kőműves munkálatok, és az ablakokat is kicserélték ott, ahol szükséges volt. A festés illetve a bútorok beépítése van még hátra. A tetőtérben már kialakították a szobákat, a fűtést és a víz rendszert felvezették. Gyakorlatilag 60-70 százalékos állapotban van a felújítás - mondta el Horváth Olga, a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A szálló a felújítás után is 90 személyes lesz, de nem érezhető majd a zsúfoltság, mivel nagyobbak lesznek a szobák, több közösségi helyiséget tudnak kialakítani. Az ellátás a felújítás ellenére sem szünetelt az utóbbi néhány hónapban. 
 
- Megpróbáltunk mindenkinek megfelelő elhelyezést biztosítani. A pályázat lehetővé tette, hogy átmenetileg albérletben helyezzük el a hajléktalan embereket. Mérlegeltük, hogy kit lehet, s nekik a város különböző pontjain béreltünk lakást. Házon belül a felső szinten már voltak elkészült részek, ezért ott szobákat rendeztünk be, ahol szintén el tudtunk helyezni néhány embert - tette hozzá Horvát Olga. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!