Hírek

2010.03.21. 20:24

Népszavazás Dél-Burgenlandban: nem építenek menekültközpontot

Elutasították egy menekültközpont esetleges felépítését a dél-burgenlandiak vasárnap egy helyi népszavazáson.

MTI

A 72 községre kiterjedő referendumon a résztvevők döntő többsége, 94,5 százaléka azellen szavazott, hogy a térségükben menekülteket befogadó állomás létesüljön. A voksoláson a szavazásra jogosultak 27,7 százaléka vett részt.

A népszavazás jelentőségét csökkentette, hogy kiírása óta lekerült a napirendről egy új befogadóközpont építése. Az eredetileg tervezett helyszínen, a magyar határhoz közel fekvő, mintegy ezer lakosú Monyorókeréken (Eberau) már egy hónappal korábban 82 százalékos részvétel mellett a lakosság 90 százaléka a központ ellen szavazott.

A monyorókeréki menekültszállás építése hónapokon át foglalkoztatta a közvéleményt, s élesen szembeállította egymással a kormánykoalíció két pártját, az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ) és a jobboldali Osztrák Néppártot (ÖVP). Közvetlenül a februári szavazás előtt azonban Maria Fekter (ÖVP) belügyminiszter és Norbert Darabos (SPÖ) védelmi miniszter az elmúlt hónapok kedvező statisztikai adataira hivatkozva abban állapodott meg, hogy egyelőre nincs szükség újabb befogadóközpontra.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) ezért a második, Monyorókeréken kívül egész Dél-Burgenlandra kiterjesztett népszavazás kiírásának visszavonását szorgalmazta. A kelet-ausztriai tartományban többséggel rendelkező Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a szavazás megtartása mellett kardoskodott.

Az eredeti, a belügyminiszter nevéhez fűződő elképzelés szerint az új létesítménynek tehermentesítenie kellett volna a meglévő két másikat: a 711 férőhelyes traiskirchenit és a 147 férőhelyes thalhamit. Fekter és Darabos az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest egyharmadával csökkent a menekültstátust kérők száma.

A menekült- és bevándorlás-politika az utóbbi években szinte folyamatosan viták tárgya Ausztriában. Megfigyelők szerint emellett az is rányomta a bélyegét a népszavazást övező politikai vitára, hogy a tartományban májusban választások lesznek. Különösen Hans Niessl (SPÖ) tartományi elöljárót érték olyan bírálatok, hogy a választási logikának rendelte alá a menekültkérdés kezelését.

 Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!