Hírek

2010.07.13. 08:54

Hende: a Zengő lenne a legalkalmasabb hely a lokátornak

A honvédelmi miniszter szerint a Zengő az egyetlen olyan helyszín Magyarországon, amely száz százalékban kielégítené a katonai biztonsági követelményeket, ahol nem lenne szükség további kiegészítő radarszázadok fenntartására.

MTI

Hende Csaba azonban az atv kedd reggeli műsorában kizárta, hogy ott, vagy a Tubesen épüljön meg a NATO-lokátor. "Jelenleg keressük a helyszínt, amely legalább minimálisan megfelel a követelményeknek" - mondta a honvédelmi miniszter, aki szerint az heteken belül meglesz. Hozzátette azt is, hogy a lokátor munkahelyeket teremt, az országnak, valamint a radar környékén élőknek pedig egyaránt biztonságot jelent.

Magyarország NATO iránti kötelezettségeivel kapcsolatban elmondta, hogy az ország hosszú ideje nem költ annyit, amennyit a NATO megkövetel. 2002-ben, a prágai NATO-csúcson a kormány azt vállalta, hogy a GDP arányában 1,81 százalékot költ majd honvédelmi kiadásokra. Az Orbán-kormány 1,6 százalékkal adta át a tárcát, jelenleg pedig ez az arány 1,1 százalék körüli, amelyben benne van az Állami Egészségügyi Központ teljes költsége is.

Hende Csaba beszélt arról is, hogy relatíve a honvédelmi minisztérium "jött ki legjobban" az új kormány első hónapjának döntéseiből, mivel a honvédelmi tárca az egyetlen, amelytől nem vették el a tavaly zárolt - három milliárd forint körüli - összeget. 

Elődjét, Szekeres Imrét annyiban dicsérte, hogy jó döntést hozott, amikor aláírta az új egyenruhára vonatkozó rendeletet. Hende Csaba szerint fontos, hogy a magyar történelmi hagyományoknak megfelelő, magyaros motívumokat tartalmazó egyenruha legyen, amely felidézi a '48-as szabadságharc hőseit. 

A miniszter kifejtette, hogy fontosak a NATO-missziók, de ennél is fontosabb a Magyar Honvédség Alkotmányban meghatározott - az elmúlt években kissé háttérbe szorult - elsődleges feladata, a haza fegyveres védelmére való felkészülés biztosítása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!