Hírek

2010.07.09. 08:30

Kinevezték az új szlovák kormányt

Kinevezte az új szlovák kormány minisztereit pénteken Pozsonyban Ivan Gasparovic köztársasági elnök.

MTI

Az Iveta Radicová kormányfő vezette négypárti koalíciós kabinet összesen 15 tagú. A miniszterek letették az alkotmány által előírt hivatalos esküt. Radicovát már csütörtökön este kinevezte tisztségébe az államfő, azt követően, hogy hivatalosan megalakult az új törvényhozás, és Robert Fico volt miniszterelnök benyújtotta lemondását.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniónak (SDKU) a kormányfői bársonyszéken kívül négy, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) szintén négy, míg a két kisebbik koalíciós partnernek a Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) és a Hídnak három-három minisztere lesz az új kabinetben.

Az SDKU kezében lesz a pénzügy, az oktatásügy, a külügy és az igazságügy; az SaS fogja vezetni a védelmi, a munkaügyi, a kulturális és a gazdasági tárcát. A KDH adja a belügyminisztert, az egészségügyi minisztert és a közlekedési minisztert. A Híd a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot fogja vezetni, s övé lesz az emberi jogi és kisebbségügyi kormányfőhelyettesi poszt is.

Iveta Radicová (SDKU) tehát a kormányfő, Mikulás Dzurinda (SDKU) a külügyminiszter, Ivan Miklos (SDKU) a pénzügyminiszter, Ján Figel (KDH) a kibővített jogkörrel felruházott közlekedési miniszter, Daniel Lipsic (KDH) a belügyminiszter, Lubomír Galko (SaS) pedig a védelmi miniszter. 

Rudolf Chmel (Híd), Csehszlovákia utolsó magyarországi nagykövete az új emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes, megerősített jogkörökkel. A mezőgazdasági minisztérium élére Simon Zsolt (Híd) került. A környezetvédelmi minisztérium szintén a Hídé. Vezetőjéről még nem született döntés, miután a tárca ideiglenesen megszűnt, s csak néhány hónap múlva "újítják fel". 

Chmel és Simon is a tavaly alakult Híd alelnökei. A párt harmadik alelnöke, Ivan Svejna a közlekedési minisztérium egyik államtitkára. Bugár Béla pártelnököt csütörtökön újra a parlament egyik alelnökévé választották.

A június 12-én megtartott parlamenti választást a Smer nyerte 34,79 százalékos eredménnyel, de koalíciós partner hiányában nem tudott kormányt alakítani. 

A tárcák többségénél csak egy államtitkár lesz. Kivételt képez a pénzügy, ahol két államtitkár fog dolgozni, akiket, a miniszterhez hasonlóan, az SDKU állít ki. A közlekedési tárcánál szintén két államtitkár lesz. A miniszteren kívül az egyik államtitkárt szintén a KDH fogja jelölni, míg a másikat a Híd. A többi tárcánál a miniszter és az államtitkár is azonos pártból kerül ki.

 Kokes János, az MTI tudósítója jelenti

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!