Hírek

2010.08.18. 02:29

Hagyományőrző nap Farkasfán

Másodszor rendezett hagyományőrző napot a Farkasfa Jövőjéért Egyesület. Főzőverseny, ügyességi viadal, kulturális műsor szórakoztatta a közönséget. Vadpörkölttel várták a vendégeket.

Szenkovits Péter

A délután derekán a színpad köré gyülekezett a közönség. A nyári meleg elől a sátrak alatt lelt árnyékot a több száz érdeklődő. A közönséget Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere köszöntötte. A városvezető megígérte a lelkes helyieknek a segítséget kultúrházuk tetőszerkezetének felújítására. Mint mondta, ez az aktív közösség igazán megérdemli, hogy méltóbb körülmények között ünnepelhessen. Hasonló ígéretet tett Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is. Mint fogalmazott, a kis falvak lakói példát mutatnak összetartásból, tenni akarásból.

A műsorszámokat Dömötör Sándor képviselő, a városrészi önkormányzat elnöke jelentette be. A helyi tánccsoport nevét nemcsak a farkasfaiak ismerhették meg, hiszen a Jobbra Egyet, Balra Egyet, Farkasfai Női Egylet a kistérség településeinek kulturális rendezvényein állandó fellépőnek számít, számolt be minderről is lapunknak Molnár Piroska. Ezen a délutánon is megcsillogtatták tehetségüket, több koreográfiát is előadtak a közönség lelkes tapsától kísérve. A farkasfai felnőtt tánccsoport mellett a gyerekek tánccsoportja is jelentős múlttal rendelkezik, s ötletes és vidám táncaikkal megnevettették a publikumot. A helyi táncosok mellett felléptek a kultúrműsorban a szomszédos települések egyesületei, amatőr tánccsoportjai is. Így a rábafüzesi Táncoló Talpak, a rábagyarmati és a rábatótfalusi táncosok, valamint a jakabházi parasztzenekar is nagy sikert aratott. Szerepelt a Zaporozsec együttes énekese, Varga Bence. László Ferenc húzta a talpalávalót .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!