Hírek

2010.09.08. 19:10

Kövér László: a száz nap legnagyobb tette, hogy működőképes maradt az ország

Az Apáczai Kiadó nagytermében tartott szerdán este kampányrendezvényt a Fidesz. A vendég Kövér László, a Parlament elnöke volt.

Angyal László

A vendéglátó Esztergályos Jenő köszöntője után dr. Fonyó Roberta, a Fidesz polgármesterjelöltje mondott rövid kampánybeszédet, melynek végén feltette a kérdést: mi a tétje az önkormányzati választásoknak?

A választ Kövér László szűk egyórás beszédben foglalta össze. A szónok nem rejtette véka alá, hogy kortesbeszédet jött tartani. A kérdésre - mit keres egy országos politikus a helyi választási kampányban? – rövid így felelt: „Jenő bátyám kérésére húsz éve mindig itt vagyok. S mert nem messziről származom, meg is jegyezték idefelé az utcán, hogy azért vannak rendes pápaiak is.”


Először a helyi és az országos politika kapcsolatát elemezte: a nemzeti együttműködés rendszeréhez az is hozzátartozik, hogy az ország vezetői a helyi képviselőktől segítséget kapnak. Rámutatott: a választásokon a helyi baloldali politikusoknak el kell számolniuk azzal is, hogy erkölcsileg segítették az elmúlt nyolc évet vezető garnitúrát. Hozzátette: a választáson azt kell mérlegre tenni, hogy a jelöltek mit dolgoztak, mit ígérnek és képesek megvalósítani azt.

Az országos politika történéseit is elemezte a szónok, aki szerint az első 100 nap alatt a legnagyobb tett az volt, hogy működőképes maradt az ország. Konkrét számok említése nélkül beszélt a jövő évi költségvetésről is. Kiderült, hogy a fizetendő adósságállományunk megduplázódik, ami óriási teher. A gazdaság jelentős javulása csak 2013-ban várható.

Ezt követően bemutatták a választásokon induló jobboldali celldömölki jelölteket, mely után Kovács Ferenc országgyűlési képviselő lelkesítette beszédével a termet teljesen megtöltő közönséget. A kampányrendezvény ezután fórummá változott: Kövér László a hallgatók kérdéseire válaszolt.

 

 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!