Hírek

2010.09.18. 09:14

Választás 2010 - Kevesebb kárt okoznak a vadplakátolók

A korábbi választási kampányokhoz képest lényegesen kevesebb kárt okoznak a házfalakban vagy az elektromos oszlopokban, kandeláberekben az engedély nélküli plakátragasztók, a vadplakátolók.

MTI

Az MTI-nek nyilatkozó budapesti társasházi képviselők, gondnokok arról számoltak be, hogy falragaszokkal már csak elvétve találkoznak a házfalakon. Korábban, a 2006-os, és az azt megelőző választások után még állandó és költséges program volt a plakátok eltávolítása, majd a házfalak újrafestése.
   
Az elektromos cégek is úgy nyilatkoztak, hogy a kampányolásban részt vevő aktivisták mintha megtalálták volna a plakátolás kulturált módját.
   
Horváth Lajos, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. ügyvezetője arról számolt be az MTI-nek, hogy a jelek szerint minden párt tiszteletben tartja a cég villanyoszlopait, kapcsolótábláit, egyéb közterületi műszaki berendezéseit, eszközeit. Jelezte azonban, hogy azért még most is történnek rongálások; az egyik budapesti kerületben éppen néhány napja a frissen festett oszlopokra ragasztottak plakátokat, ezzel kárt okozva a cégnek. Utalt arra, hogy a plakátok eltávolítása során a friss festék sem marad meg az oszlopon, vagy legalábbis megsérül a speciális festékből készült bevonat.
   
A vidéki városokban szolgáltató ELMŰ Nyrt. szóvivője is megerősítette az MTI-nek, hogy a pártok aktivistái között terjedőben van a plakátragasztás kulturált módja, és a korábbi kampányokhoz képest kevesebb a ragasztással megrongált kandeláber.
   
Boross Norbert elmondta, a plakátolók inkább az önkormányzatok által kihelyezett választási hirdetőoszlopokra helyezik ki a jelöltek plakátképeit, és a legtöbben tiszteletben tartják a villanyoszlopokat. Közölte, nem csak a választási időszakban okoz gondot a vadplakátolás, hanem egész évben. Mint mondta, nem az "elveszett a kiskutyám"-jellegű hirdetések okoznak a cégnek százmilliós nagyságrendű kárt, hanem a különböző koncertek előtt kiragasztott reklámanyagok.
   
Több önkormányzat, köztük a fővárosi, legális, alkalmi hirdetőoszlopokat helyeztetett ki még augusztusban a közterületekre villanyoszlopok és fák köré, hogy elejét vegye a vadplakátolásnak.
   
A fővárosi útvonalak mentén mintegy 1.700 ilyen plakáthelyet építettek, ezek listáját a pártok a www.budapest.hu internetes oldalon is elérhetik.
   
A főváros városarculati tanácsnoka, Bojár Iván András felhívást is közzétett, ebben arra kért minden jelölőszervezetet és jelöltet, hogy csak a kijelölt alkalmi politikai plakáthelyeket vegyék igénybe.
   
A szakember szeptember elején aztán arról számolt be, hogy ismeretlenek folyamatosan lopják a kihelyezett plakáttáblákat; a mintegy 1.700 alkalmi állványból addigra már 240-et elvittek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!