Hírek

2010.11.05. 19:31

Egy hétvége az újságírás jegyében

Nem tudunk elszakadni Szombathelytől. Amíg mindenki más nagy valószínűséggel már otthon töltötte az őszi szünet első napjait, addig mi egy csapatépítő tréninggel egybekötött továbbképzésen vettünk részt október utolsó hétvégéjén.

Tóth Kriszta

Eljött a várva várt hétvége. Nem tudtuk, hogy milyen lesz, talán tartottunk is tőle. Talán társaim nevében is szólok, ha azt mondom: ez kellett. Nem lettünk ettől sem profik, hiszen csak most kezdtük a "szakmát", de sok mindenre rávilágított Török Tibor (a Vas Népe Online Főszerkesztője), aki erre a néhány órára tanárunknak szegődött.

Ez a két nap ugyan nagyon kevésnek mondható, de "tanárunk" megpróbálta a leglényegesebb dolgokat átadni nekünk - mind a nyomtatott, mind az online újságírásról. Annak ellenére, hogy tartottunk ettől (féltünk az esetleges kritikáitól és attól, hogy időközben rájövünk, talán mégsem erre a pályára szánt minket a sors), pozitív érzések kerítettek hatalmukba bennünket, hiszen nagyon kellemes, interaktív és humorbonbonokkal felturbózott beszélgetések zajlottak le szombaton és vasárnap is.
 
Rengeteg érdekes információhoz jutottunk, s sikerült bepillantást nyernünk a mai magyar sajtó mélyebb bugyraiba is. Esett szó az eladási statisztikákról, miszerint a bulvárlapok és a női magazinok állnak az élen, több mint kétszázezres eladott példányszámmal, ami valóban meglepő, de abszolút reális képet fest a társadalmunkról. Inkább menekülünk a fikciókba, a meghamisított hírekbe mintsem, hogy szembe nézzünk a világ valós problémáival.

Emellett megismerkedtünk néhány lényeges fogalommal, műfajokkal, újságíró fajtákkal, jogi vonatkozásokkal, s megtudtuk, hogy mik a jó zsurnaliszta legfontosabb ismérvei. Praktikus tippeket kaptunk arra, hogy mivel tehetjük érdekesebbé, izgalmasabbá az írásainkat, valamint elhangzottak azok a dolgok is, amiket soha, de soha nem írhatunk le egy cikkben. A vasárnap (bár az óraátállítás miatt hosszabb volt egy órával) sokkal rövidebbnek tűnt. Ezen a napon az online újságírást boncolgattuk (elméleti és gyakorlati síkon is) a Magyar úti kollégiumban, és az aClubban.

Míg mi szorgalmasan jegyzeteltünk, fotós kollégáink sem tétlenkedtek: a Lunchbox zenekart fotózták, három helyszínen. A Savaria Mozi nagytermében, a vörös függöny előtt elegánsabb öltözékben pózoltak a srácok, majd az MMIK alagsorában lévő próbateremben készültek tipikusan punk életérzést tükröző képsorozatok. A harmadik helyszín az aClub hátsó (általában tánctérnek használt) terme volt: itt amolyan tipikus "bandafotók" születtek, nem kevés őrültséggel megspékelve.

Az agytágítás mellett természetesen a lazítás és a buli sem maradhatott ki a hétvégéből. Az activity-től kezdve a különböző ismerkedős játékokon át az ügyességi feladatokig mindenbe belekóstoltunk - mondanunk sem kell, hogy a hangulat nagyszerű volt. A fárasztó szombati nap után este a Klubban ”elmélkedtünk” némi szomjoltó társaságában.
 
Annak ellenére, hogy Török Tibor azzal kezdte az előadását szombat délelőtt, hogy le fog beszélni minket az újságírásról, el kell, hogy keserítsük: ez nem jött össze neki. Azt viszont mindannyian jól az agyunkba véstük, hogy ha egyszer mi is szerkesztők, vagy netán főszerkesztők leszünk (és most ébredünk fel arra, hogy bilibe lóg a kezünk), akkor a stressz-szintünk az egekbe fog szökni, és valószínű, hogy a hajunkat is gyakran fogjuk tépni. A negatívumok ellenére is úgy gondoljuk, hogy megéri, hisz parókát bármikor tudunk venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!