Hírek

2010.11.18. 18:34

Homo Ludens – tíz éve a színpadon

Aki Szombathelyen nyitott szemmel és füllel jár, az biztosan hallott már a társulatról. aki azonban még nem látta egyetlen darabjukat sem, az most bepótolhatja mulasztását. Művészeti vezetőjüktől, Németh Gyöngyitől érdeklődtünk a csoport múltja és jelene felől, s természetesen az Invito, avagy Boccaccio itt kísért címet viselő darabjukról.

Turbók Orsi

A minap a társulat egyik tagja, Hanzsér Csaba által meghívást kaptunk esti próbájukra. Az ajtón belépve kedvesen köszöntöttek bennünket, s szinte azonnal indultak is vissza próbálni. „Kevés az idő, közel a bemutató” – mondták. Jó ideig néztük őket, ahogy teljes erőbedobással próbálnak, s ha kell, századszor is megismételnek egy-egy lépéskombinációt.

A társulat immár tíz éve működik, az MMIK csoportjaként. Fix tagjainak száma tizenöt fő, ám több külsős is csatlakozik hozzájuk időről időre. A csapatban a tizenhét éves diáktól az ötvenes éveit taposó, meglett emberig minden korosztály képviselteti magát, akik iskola illetve munka után áldoznak szabadidejükből a próbákra is. Minden este összegyűlnek, öt és nyolc óra között – természetesen most dupla intenzitással gyakorolnak.

Az Invito, avagy Boccaccio itt kísért című táncjáték már régebben is szerepelt repertoárjukban, ám ez most kicsit más lesz. A darab régi verzióját vették alapul, de jobban visszanyúltak a Decameron-hoz. A koreográfus és rendező Ostyola Zsuzsanna vezetésével igyekeznek megjeleníteni, átadni azt a bizonyos boccaccioi hangulatot. Természetesen – tőlük megszokott módon – a kortárs tánc és pantomim világából emeltek be mozdulatokat a műsorukba, amelynek zenéjét Kondor Tamás szerezte (mint a Homo Ludens több darabjáét is), s Menyhárt Péter (brácsa), Willmann Krisztina (fuvola) és Gyurácz Zoltán (gitár) is közreműködik benne.

A jövő is meglehetősen pozitívnak ígérkezik: Jordán Tamástól ígéretet kaptak arra, hogy a Weöres Sándor Színház hamarosan kapuit megnyitó, új épületében is műsorra tűzhetik majd az anno nagy sikert aratott Kis herceg című darabjukat.

Akinek írásunk felkeltette érdeklődését, azt szeretettel várják a társulat tagjai november 22-én és 29-én, 19 órára az MMIK-ba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!